back to top
KezdőlapFormula 1Häkkinen: Hamilton csak akkor vonul vissza, ha...

Häkkinen: Hamilton csak akkor vonul vissza, ha…

-

Lewis Hamilton csak akkor vonul vissza a Forma-1-ből, ha a Mercedes már nem tud majd győztes autót biztosítani számára, véli a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, aki hétvégén a Race of Championson vezet majd.

Hamilton jövője továbbra is furcsán bizonytalan, mert bár van szerződése, a 2021-es szezonzáró óta mondhatni el van tűnve. Csapatfőnöke, Toto Wolff pedig utalt rá, hogy talán a visszavonulás (vagy szünet) is a levegőben lóghat.

Úgy tudni, Hamilton az FIA vizsgálatának eredményére vár, amelyet azután indítottak, hogy a versenyigazgatót, Michael Masit azzal vádolták meg, hogy szándékosan Max Verstappennek kedvezően döntött a szezonzárón, egy késői biztonsági autós fázist követően.

Mika Häkkinen szerint azonban a hétszeres világbajnok csak akkor vonul majd vissza, ha csapata már nem lesz kellően ütőképes.

Az Ezüstnyilak az elmúlt nyolc konstruktőri bajnokságot megnyerték. De a sportág új korszakában, az idén debütáló új szabályok mellett nem garantált, hogy folytatódni fog dominanciájuk.

„Lewis útja a Forma-1-ben igazán hosszú volt, és nagyon sok olyan elem van, ami befolyásolja majd a véleményét, hogy folytatja-e” – mondta Häkkinen.

„Lewisnak megvan az önbizalma. Győzött, a dobogó legfelső fokán állt, és mindenki úgy nézett rá, hogy ‘Hűha, nagyszerű vagy’.”

„Úgy gondolja, hogy ennek így is kell folytatódnia, szóval ez egy nagyon érdekes év lesz számára.”

Ezt azonban az előírások is befolyásolják majd.

„A Forma-1 szabályai drámaian megváltoztak. Teljesen új autó lesz, és nagy az esélye annak, hogy a tervezők nem találnak optimális megoldást. Ha ez megtörténik Lewisszal, azt nagyon nehéz lesz elfogadnia.”

„Ha már a hegy tetején voltál, és hirtelen vissza kell másznod a hegycsúcsra, mert nem a legjobb autód van, az érzelmileg megviseli majd.”

„Sok kérdőjel övezi Lewist. Nem tudjuk, hogy visszatér-e, de reméljük, hogy igen.”

Forrásrte.ie