back to top
KezdőlapFormula 1Norris 2025-ig biztosan a McLarennél marad

Norris 2025-ig biztosan a McLarennél marad

-

A McLaren Racing és Lando Norris együttműködése 2025-ig folytatódik. A csapat ma jelentette be a friss megállapodást.

A McLaren tavaly májusban egy többéves megállapodást írt alá a brit versenyzővel, de a felek most egy új, négyéves szerződést kötöttek, amely 2022-től 2025-ig szól.

A McLaren és Norris együttműködése még 2017-ben kezdődött, amikor a pilóta 17 évesen a csapat fiatal versenyzői programjába igazolt, és a szezon közepén már tesztelt a Forma-1-es autóval. Norris később tartalékversenyzői szerepkörbe lépett, majd 2018-ban egyre inkább beépült a Forma-1-es csapatba, és végül 2019-re versenyzőként debütált az F1-ben.

Norris tavaly élte eddigi legerősebb szezonját teljesítette a Forma-1-ben. Oroszországban megszerezte első pole pozícióját, és négy dobogós helyezéssel a bajnokság hatodik helyén végzett.

„A csapatok az emberekről szólnak, én pedig szeretem az embereket, és otthon érzem magam a McLarennél” – mondta Norris.

„Ebben a csapatban nőttem fel, és része vagyok ennek az utazásnak, amelyen mindannyian részt veszünk.”

„A tavalyi szezon egy újabb nagy lépés volt, mind a karrieremben, mind a csapat teljesítményében, és látom és érzem a sok munkát, befektetést és elkötelezettséget az iránt, hogy a csapat olyan helyzetben legyen, hogy a jövőben győzelmekért és bajnoki címekért szállhasson harcba.”

„Mindez hatalmas önbizalmat ad a jövőre nézve, így természetes döntés volt, hogy a következő néhány évre meghosszabbítjuk a kapcsolatunkat.”

A csapat is elégedett Norrisszal

„A Landóval való kapcsolatunk meghosszabbításának lehetősége nemcsak elkötelezettségünket tükrözi, hanem a tehetségébe vetett hitünket és bizalmunkat is” –  nyilatkozott Andreas Seidl csapatfőnök.

„Ez egyben a bizalom és az elkötelezettség erős jele is Lando részéről irántunk, mint csapat iránt, és a világbajnoki címért folytatott utunk iránt.”

„Lando lenyűgöző fejlődést mutatott Forma-1-es versenyzőként az elmúlt négy évben, és meghatározó része volt a csapat lendületének és teljesítményének.”

A McLaren pénteken mutatja be 2022-es autóját, az MCL36-ot.