back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Martins az ART-hoz szerződik, Collet marad az MP Motorsportnál

Martins az ART-hoz szerződik, Collet marad az MP Motorsportnál

-

Újabb két Alpine junior jelentette be terveit az idei szezonra. Caio Collet és Victor Martins tavaly csapattársak voltak az F3-ban az MP Motorsportnál, és 2022-ben is maradnak a szériában, de külön csapatnál folytatják.

A brazil versenyző lesz az, aki marad az MP-nél, míg a tavaly ötödik helyen végző francia átigazol az ART GP-hez. Martins már a szezonvégi tesztet is velük teljesítette, most pedig George Saucy és Juan Manuel Correa mellé érkezik.

„Örülök, hogy ismét az ART Grand Prix-vel működhetek együtt” – mondta ezzel kapcsolatban. „Ezúttal a Formula 3-ban, a 2020-as [Formula Renault Eurocup-os – a szerk.] év után, ami gyakran hozott sikereket. Izgatottan várom ezt a lehetőséget és azt, hogy együtt vágjunk bele ebbe az új kalandba. Nagy céljaink vannak, és készen állunk arra, hogy elérjük őket. Télen már rengeteget dolgoztam, hogy jól felkészülten kezdhessem a szezont, már az első néhány körtől kezdve. Alig várom, hogy újra autóba ülhessek!”

Martins tavaly egy győzelmet és öt további dobogót szállított, ő volt a legeredményesebb a csapattársai közül. Collet 9. lett összetettben, ő két dobogót szerzett. Az ő egyik csapattársa az éppen ART-tól átszerződő Alexander Smolyar lesz, a harmadik pilóta kiléte még kérdéses.

„Örülök, hogy folytathatom az F3-at az MP Motorsporttal és az Alpine akadémia támogatásával” – kommentálta Collet a bejelentést. „2021-ben erősek voltunk – és mindezt úgy, hogy egy intenzív bajnokságban, sok kiváló versenyzővel kellett megküzdenünk. Az első szezonomban megszerzett tudással nagyon szeretnék javítani a tavalyi eredményeken. Azt is nagyon várom már, hogy ismét a nagydíjhétvégék különleges hangulatában és az F1-es csapatok előtt versenyezhessek.”