back to top
KezdőlapE-sportHUMDA OPEN 2022: „Becsapott a villám” Szardínián

HUMDA OPEN 2022: „Becsapott a villám” Szardínián

-

„Nemcsak a húszéveseké a világ” hanem a tizenötéveseké is. Ezt támasztja alá fordulóról-fordulóra a fiatal Mihalidesz Máté, aki az egyik legnagyobb szimulátoros reménysége hazánknak olyannyira, hogy jelenleg Szarka Zsolt mellett a legnagyobb kihívója a toronymagas favorit Blazsán Patriknak.  

A HUMDA OPEN ötödik fordulója újfent igen kiélezett küzdelmeket hozott, ahol Mihalidesz már az online kvalifikációban tudtára adta ellenfeleinek a pole-t érő körével, hogy komolyan kell rá számítani a futam során is. 

Kisebb meglepetésre Blazsán és Szarka csak a negyedik és hatodik helyről várhatta a rajtot, ami a Gr.4-es Lancer EVO / Sardegna B II-es autó-pálya kombinációval baljós előjeleket mutatott. 

Az igen sűrű mezőnyben az előzetes tesztek alapján is vizionálható volt, hogy nem lesz könnyű felzárkózni, előzni meg pláne. 

Ennek megfelelően indult az első futam is, ahol Mihalidesz repülőrajtot vett. Őt követte Tóth Gábor és a szenzációsan rajtoló Blazsán. Közben a másik nagy favorit Szarka sem tétlenkedett, így rögtön az elején komoly helyezkedésbe kezdett és Tóth Henriket megelőzve már Blazsán mögött haladt szorosan. A „Rallycross” stílusra emlékeztető futam ezen szakaszában  – a sűrű mezőny miatt – már számos apróbb kontaktot láthattunk, de ezek látványos előzési próbálkozásokkal párosulva egy izgalmas showműsort szolgáltattak a nézőknek. 

HUMDA Open
Fotó: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

Szarka a mögötte érkező „Armada” miatt azonnal Blazsánra „ugrott” és a folyamatos nyomást fenntartva kereste az előzési lehetőségeket. Miközben a közvetlen élmezőny mögött egyre élesebb küzdelem alakult ki, addig az élen autózó Mihalideszre kezdett felzárkózni a Tóth, Blazsán és Szarka trió, akik a futam végéig kerék a kerék ellen csatát vívtak. A 9. körre összetorlódott vezető négyesben Blazsán szánta el magát elsőként előzésre, akinek a lökhárítójára tapadva Szarka is egy pozíciót tudott fogni így Tóth a negyedik helyre esett vissza. 

A 11. körben az ötödik kanyar féktávján Tóth picit meglökte az éppen Mihalideszt előzni próbáló Blazsánt, aki ennek következtében lesodródott az ívről és a negyedik helyre esett vissza. Szarka ugyanakkor a kavarodást jól kihasználva az élre állt, sőt kisebb előnyt is ki tudott autózni, mivel a mögötte érkezők folyamatosan csatáztak egymással. 

HUMDA Open
Fotó: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

Közben az utolsó 14. körben Tóth Gábort újra nyomás alá helyezte Blazsán és szemmel látható volt, hogy mindketten nagyon elszántak, ami egy az utolsó kanyarban történő félreértésnél csúcsosodott ki. Itt Tóth egy hirtelen irányváltással próbálta úgy megelőzni Mihalideszt – aki picit szélesebben próbált elfordulni – , hogy közben Blazsán már belső íven volt így összeértek majd az emiatt lesodródó Tóth leterelte Mihalideszt a külső ívre így másodikként fordult a célegyenesre Szarka után. Közben Blazsán a ritmusvesztés ellenére megpróbálta a belső íven tartani az autót Tóth mellett, aki nem adta vissza a pozíciót Mihalidesznek majd Blazsán egy büntető manőverrel kiforgatta ellenfelét. Így a futamot megnyerő Szarka mögött  a két rivális kontaktját kihasználva – a futamon egyébként brilliánsan vezető – Mihalidesz Máté érkezett be a második helyen. Őt követte Blazsán majd a negyedik és ötödik helyen befutó Tóth Henrik és Lantos Szabolcs.  

A versenyfelügyelet a futamon számos büntetést kiszabott, aminek szinte az összes élen autózó pilóta áldozatául esett. Így Szarka, Mihalidesz, Tóth és Blazsán is időbüntetéssel zárt az utóbbi a szándékosság miatt 10mp-et kapott, amivel a nyolcadik helyre esett vissza. Így végül Szarka nyert mögötte Tóth Henrik és Lantos Szabolcs érkeztek meg a dobogóra. 

A második futamon a szokásos – az első nyolc pilótát érintő – fordított rajtrács után Tóth Gábor rajtolhatott az élről, akit Szabó Ádám és Hencsey Benjámin követett. 

HUMDA Open
Fotó: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

A lámpák kialvását Szabó kapta el a legjobban így azonnal megelőzte Tóth-ot, majd a 3. körben Hencsey előzte meg mindkettőjüket és vette át a vezetést ideiglenesen. Nem tartott sokáig a versenyben vezető öröme, ugyanis a 4. körben egy ritmusvesztés miatt előbb Szabó, majd Tóth és Mihalidesz is megelőzték az utóbbi az 5. körben az élre is tudott állni. Közben a futam elején hibázó és visszaeső Blazsán is megkezdte a felzárkózását az közvetlen élbolyra. 

A 6. körben Szarka felért a dobogóra majd négy körrel később Szabót és Mihalideszt is megelőzve az élre állt. A mindvégig kiváló teljesítményt nyújtó Mihalidesz az utolsó 14. körben visszavágott Szarkának és újra az élre állt, amit már a leintésig meg is tudott tartani. Szarka az utólag kapott időbüntetése miatt csak az ötödik helyre került így a dobogóra Szabó Ádám és Hencsey Benjámin állhattak fel. 

Folytatás vasárnap ismét Szardínián a Road Track „A” nyomvonalon Gr.3-as autókkal. 

A forduló megtekintése felvételről  

Eredmények  

A heti forduló élő eredmények 

Nevezés a HUMDA OPEN 2022-re