back to top
KezdőlapFormula 128 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

-

A Williams csapatvezetője, Jost Capito szerint eljött az idő a csapat életében, hogy végérvényesen kilépjenek Ayrton Senna örökéből.

A legendás Ayrton Senna a Williams versenyzőjeként az 1994-es San Marinói Nagydíjon szenvedett halálos kimenetelű balesetet, mindössze a harmadik versenyén a csapatnál. Azóta is a grove-i alakulat a ’Senna S’ matricával adózott a háromszoros világbajnok emléke előtt, amely minden évben megjelent a csapat autóin, egészen 2022-ig.

Ugyanis a frissen bemutatott FW44 kódjelú modellről eltűnt a matrica, amelyet meg is indokolt Capito:

„A döntésünk az volt, hogy előre akarunk menni a jövőbe. Egy új érába léptünk, amihez egy új autó is társul, ráadásul felújítottuk a múzeumunkat is, ami egy különleges hely, ahol Senna emlékét is lehet ápolni.” – kezdte a német.

„Úgy vélem, hogy most már a jövőbe kell tekintenünk, és nem kellene a pilótáknak mutogatni az ’S’ betűt, minden egyes alkalommal, amikor az autóba ülnek és emlékeztetni őket a történtekre. Itt az idő, hogy a csapat tovább lépjen, legyen továbbra is tisztelettudó Senna irányába, legyen neki egy külön hely a múzeumban.” – magyarázta.

A döntésről nem kérték ki a család véleményét, akik a mai napig az Ayrton Senna Alapítványon keresztül őrzik elhunyt szerettük emlékét.

„Nem egyeztettünk erről a családdal. Az alapítvánnyal viszont továbbra is együtt fogunk működni, sőt még több erőforrást fogunk biztosítani a számukra, és azon is dolgozunk, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a Senna Alapítványnak. Ebből több ember profitálhat, és az alapítványon keresztül tudunk segíteni az embereknek, akkor már nagyon megéri. De ezt nagyon aprólékosan kell meghatározni.” – tette hozzá.

Embed from Getty Images

Forrásgpfans.com