back to top
KezdőlapFormula 1Sokba kerültek az F1-nek az új szabályok

Sokba kerültek az F1-nek az új szabályok

-

A Forma-1 teljesen új szintre lépett a 2022-es szabályok kidolgozása kapcsán. Ezzel párhuzamosan ugyanez igaz a kiadásokra is.

A Forma-1-ben már régóta probléma, hogy a versenyzők nem tudják hosszabb ideig szorosan követni a másikat, előzés reményébe, mert az aerodinamika ezt nem tette lehetővé.

Az F1 vezető szerepet vállalt a szabályok kutatásában, és Rob Smedley, az F1 adatrendszerekért felelős igazgatója korábban kifejtette, hogy az F1 és az AWS (Amazon Web Services) közötti partnerség milyen szerepet játszott ebben a folyamatban, mivel a sorozat így hozzáférhetett a csapatok által használt számítógépes áramlástani (CFD) technológiához. Összességében ez egy olyan kutatási folyamat volt, amely eltörpül minden korábbi szabályváltoztatás mellett, és amely rekordösszegű költséggel járt.

„Első alkalommal, amikor 2017-ben létrehoztuk ezt, tulajdonképpen azzal a céllal, hogy megvizsgáljuk a 2021-es autót (2021-re tervezték a szabályváltozásokat, amelyet a világjárvány miatt elhalasztottak), rengeteg erőforrást, több millió fontot dobtunk bele, amire megint csak nem volt még példa” – mondta Pat Symonds, az F1 technikai főnöke.

„Halálra kutattuk a dolgot!”

„Nagyon önkritikusak voltunk, bevontuk a csapatokat, megengedtük nekik, hogy kritikusak legyenek, szóval soha korábban nem dolgoztak még ennyit a szabályzatokon, legyen szó aerodinamikáról, gumikról, motorokról. Bármiről.”

Jason Somerville, az FIA aerodinamikai vezetője elmondta, hogy az F1 motorsport csapata 20 különböző lehetséges koncepcióval állt elő a 2022-es autóval kapcsolatban, mielőtt nyilvánosságra hozták a végleges demo verziót, amelyhez több mint 10 000 CFD-szimulációra volt szükség.

„A CFD-modelleink 150 és 600 millió cella között mozognak, és magas szintű, AWS felhőalapú számítástechnikai rendszereken futnak” – mondta.

„A leggyorsabb F1-szimulációs eredményeket az eset beküldését követő 2,5 órán belül kapjuk vissza.”

„20 formális alapszintű iteráció volt, de minden egyes alapszintű lépés több száz egyedi CFD-szimulációt tartalmazott, ahol a tervezést folyamatosan fejlesztették és finomították.”

„Összességében több mint 10 000 CFD-szimulációt végeztünk!”

A 10 csapat első tesztjére február 23-25. között kerül sor, Barcelonában.