back to top
KezdőlapFormula 1Ismét a McLaren az élen, Pérez miatt előkerült a piros zászló

Ismét a McLaren az élen, Pérez miatt előkerült a piros zászló

-

Daniel Ricciardo és a McLaren futotta a leggyorsabb köridőt délelőtt.

Zakatol tovább a Forma 1-es tesztidőszak, a csapatok a második nap felén már túl vannak.

A reggeli órákban Carlos Sainz mutatott jó formát, gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél és a Red Bullnál. Pierre Gasly követte a spanyolt, míg Alex Albon a harmadik legjobb idővel menetelt mögöttük.

Az Alfa Romeo kálváriája tovább folytatódott, ugyanis Valtteri Bottas több időt töltött a boxban, mint a pályán. A Haas ma ugyanakkor összeszedte magát és egy produktív délelőttöt produkált Mick Schumacherrel.

Sergio Pérez révén a piros zászló is megvillant, ugyanis a mexikói autója megállt a pályán. Miután a Red Bullt sikeresen eltávolították a versenyzésre (jelen esetben tesztelésre) kijelölt területről, folytatódott a móka. Természetesen a Bikák takarni kezdték alkotásukat, és már is előkerültek az új elemek.

Az újraindítás után Ricciardo rögtön az élre állt, majd a pozíciót az első szakasz végéig meg is tartotta. Lando Norris ugyanakkor tegnap elmondta, hogy nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy az élre kerülnek. A brit szerint a látszat csal, így nem hinné, hogy ilyen kedvező pozícióban vannak.

Albon a kezdeti öröm után némi gonddal találta szembe magát, ugyanis a Williamsnél „kisebb szivattyúprobléma” ütötte fel a fejét.

A legtöbb kört Sainz teljesítette, míg őt Schumacher és Ocon követte azon a listán.

A Haas nem vesz részt a sajtótájékoztatón:

Eközben az orosz főszponzorral és pilótával rendelkező amerikai istálló kivonta Nikita Mazepint és Günther Steinert a hivatalos sajtótájékoztatóról. Az F1 ezen felül bejelentette, hogy kiemelten monitorozzák az orosz-ukrán háború történéseit.

Időeredmények és megtett körök délelőttről:

Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb köridő Gumikeverék Teljesített körök
1 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.355 C3 65
2 Carlos Sainz Ferrari 1:20.546 C3 71
3 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.764 C3 61
4 Alexander Albon Williams 1:21.531 C3 47
5 Lance Stroll Aston Martin 1:21.920 C2 55
6 Mick Schumacher Haas 1:21.949 C3 66
7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:22.288 C3 21
8 Sergio Pérez Red Bull 1:22.412 C2 38
9 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.562 C2 40
10 Esteban Ocon Alpine 1:23.280 C2 66