back to top
KezdőlapFormula 1Pietro Fittipaldi lehet az első számú jelölt Mazepin helyére

Pietro Fittipaldi lehet az első számú jelölt Mazepin helyére

-

Az orosz-ukrán helyzet hatására az Uralkali és vele együtt Nikita Mazepin helye is bizonytalanná vált a Haas csapatánál. A csapatfőnök Günther Steiner pedig vázolta a forgatókönyvet egy esetleges pilótacsere esetében.

Az Oroszországot ért sorozatos szankciók miatt a Haas főszponzora körül is kérdőjelek jelentek meg a csapatfőnök tegnapi szavai után. Steiner szerint át kell beszélniük a folytatást emellett ráadásul Mazepin helyét sem tudta megerősíteni, ráadásul most ismételten magát erősítette azzal, hogy arról beszélt már ki lehetne az orosz utódja.

„Ha Nikita nem tud egy újabb évet teljesíteni nálunk, akkor Pietrot fogom legelsőnek felhívni.” utalt a csapat 25 éves brazil tartalékversenyzőjére, Pietro Fittipaldira, aki már harmadik éve tölti be ezt a szerepet és 2019-ben Romain Grosjean balesetet után két futamot teljesíthetett is már az F1-ben.

„Ő már évek óta velünk van, meglátjuk mi lesz a következő lépés. Úgy értem, hogy Pietro mindig itt van nekünk, abból az ügyből kifolyólag, hogy a COVID miatt az elmúlt években szükségünk volt egy tartalékversenyzőre. Ismeri a csapatot, ismeri az autót, amibe az egyik napról a másikra beugorhat, jelenleg nincs jobb választás Pietronál.” – folytatta.