back to top
KezdőlapFormula 1Vettel az orosz-ukrán háborúról: A hallgatás nálam soha nem volt opció

Vettel az orosz-ukrán háborúról: A hallgatás nálam soha nem volt opció

-

Sebastian Vettel nem tudta magában tartani a gondolatait, amikor megtudta, hogy Oroszország lerohanta és háborút indított Ukrajna ellen. A négyszeres világbajnok volt az első olyan versenyző, aki bojkottálta volna az azóta már törölt Orosz Nagydíjat az előbb említett események miatt.

Az Aston Martin német pilótája egy rendkívül összetett gondolkodással rendelkező, hihetetlenül sokoldalú személyiség, amiért az egyik üde színfoltja a száguldó cirkusznak. Vettel sok mindenről mondta meg a véleményét őszintén, kendőzetlen stílusban és az a mostani orosz-ukrán konfliktus kapcsán sem volt másképpen. A négyszeres bajnok német volt a Forma-1- paddockján belül, aki teljes mértékben elítélte a háborút és hevesen tiltakozott az Orosz Nagydíj ellen, amit végül töröltek is a versenynaptárból.

Azóta az FIA hozott olyan szabályokat, hogy az orosz és fehérorosz versenyzők csupán semleges színekben versenyezhetnek, azonban a britek teljes kis is tiltották előbbi két nemzet versenyzőit az országukból. Mindez azt jelenti, hogy Nikita Mazepin nagy valószínűséggel nem fog majd tudni rajthoz állni a Brit Nagydíjon.

Minden embereknek megvan a saját véleménye a mostani háború kapcsán, azonban sokan félnek nyilvánosan felvállalni azt. Vettel számára ez egyáltalán nem jelentett problémát.

„A legnagyobb kérdés az, ki meri felvállalni a nézetei ezen téma kapcsán” – fogalmazott az 54-szeres futamgyőztes Vettel, aki F1-es pályafutása során már négy különböző csapat színeiben állhatott a dobogón. „Ezen téren egyáltalán nem vagyok félénk, sőt, pont az ellenkezője vagyok. Vannak olyan témák az életben, amelyek kapcsán nem hallgathat az ember.”

„Furcsa ez az érzés. Reggel felkelsz, elolvasod a híreket és próbálod motiválni magadat, de tisztában vagy azzal, hogy ennél vannak fontosabb dolgok is most. Ártatlan embereknek kell meghalnia. Ennek a helyzetnek nincs és nem is lesz győztese. Egyszerűen sokkoló látni azt, ami történik.”

„Mindig is érdekesnek találtam a történelem órákat és figyeltem is bőszen, azonban a háborúkba soha nem tudta beleképzelni magamat. Remélem, hogy hamar rendeződni fog a helyzet és véget ér ez a háborúzás a két fél között.”