back to top
KezdőlapFormula EAz „eddigi egyik leggyorsabb pálya” lesz a Formula E fokvárosi helyszíne

Az „eddigi egyik leggyorsabb pálya” lesz a Formula E fokvárosi helyszíne

-

Az első Fokváros E-Prix-re eredetileg az idei Formula E szezonban került volna sor, végül azonban 2023-ban debütál majd a verseny.

A Formula E most bemutatta a pálya tervezetét, ami a Green Point, illetve a Waterfront elnevezésű környéken lesz. Marrákes után Fokváros lesz a Formula E második afrikai versenyhelyszíne, első a Szaharától délre.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by ABB Formula E (@fiaformulae)

A pálya előzetes becslések szerint az egyik leggyorsabb lesz a sorozat történetében, ami illeszkedik az autók megnövekedett tempójához. A hosszú egyeneseket azonban több helyen is sikánok szakítják meg, ami korábban több versenyző ellenszenvét is kivívta.

Alberto Longo, a sorozat igazgatója elárulta, már 2019 óta egyeztetnek egy versenyről a szervezőkkel. Ráadásul 5 évre írtak alá, ami azt jelenti, 2027-ig benne lesz a futam a naptárban.

Iain Banner a szervezőbizottság elnöke így nyilatkozott a verseny fogadtatásáról:

„Már volt igény egy utcai versenyre, mi ezt szeretnénk biztosítani a tömegeknek. Háttérben az Asztal-heggyel [Table Mountain], előtérben a Robben-szigettel nincs kétségem afelől, hogy Fokvárosban és Dél-Afrikában nagyon népszerű lesz a Formula E.”

Banner a cégével, az e-Movement (Pty) Ltd-vel arra törekszenek, hogy a fok és a város környékét az elektromos mobilitás úttörő régiójává alakítsák át. Ennek érdekében a pálya környezetében egy E-Fesztiválra is sor kerül majd, ami népszerűsíti majd az ipar megoldásait és a fenntarthatóságot.

Ugyanez valósul majd meg az egyik idei új helyszínen, Vancouverben is.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by ABB Formula E (@fiaformulae)

ForrásFormula E