back to top
KezdőlapFormula 1Wolff szerint is elferdíti a Netflix az igazságot

Wolff szerint is elferdíti a Netflix az igazságot

-

Toto Wolff elárulta, hogy nem tetszett neki az amit látott az Netflix sorozatában.

Néhány nap múlva megjelenik a nagy sikerű Drive to Survive negyedik évadja (március 11-én). A dokumentum sorozat az elmúlt években több emberhez is eljuttatta a száguldó cirkusz világát, általa Amerikában még népszerűbb lett a sportág.

A fiatalságot is bevonzotta a népszerű streaming szolgáltató „drámája”, ám a szereplők nem igazán értenek egyet minden narratívával. Max Verstappen már korábban elmondta, hogy nem hajlandó részt venni a produkcióban, ugyanis a Netflix sokszor elferdíti az igazságot.

A Mercedes csapatfőnöke egyetért a holland világbajnokkal, ugyanis ő sem szereti annyira a sorozatot:

„Néztem ezt, – az első és második epizódot – és utáltam. Sosem akartam kamerát az arcomba. Fokozatosan nőttünk bele ebbe. Hirtelen eszméltünk rá, hogy mekkora népszerűsége van ennek, új közönséget, fiatalokat vonzott be. Ám utálod ott magad látni. Megcsavarják a szálakat, a narratívát. Jeleneteket ollóznak össze, olyan dolgokat jelenítenek meg, amik meg sem történtek. Bennfentesként azt mondod, ezt teljesen máshogy volt. Ám ez a szórakoztatás új dimenziója.” – nyilatkozta Wolff.