back to top
KezdőlapFormula 1Aggódik a tempója miatt a Mercedes

Aggódik a tempója miatt a Mercedes

-

Már csak egy hét van vissza a szezonnyitó Bahreini Nagydíjig, azonban a Mercedesnél aggódnak a mostani formájuk miatt. A bajnoki címvédő istálló mérnökei szerint egyelőre nem azt hozzák azt a jó teljesítményüket tesztek során, amit az elmúlt években tettek és ezért félnek valamilyen szinten.

A Toto Wolff által vezetett istálló az idei szezonban úgy néz ki, hogy kihívóira talált. A Red Bull mellett a Ferrari is impozáns formát mutatott eddig a tesztek folyamán és ez arra enged következtetni, hogy akár komoly kihívói lehetnek az Ezüst Nyilaknak.

Ugyan a tesztek eredményeiből még egyáltalán nem lehet megállapítani a Forma-1 csapati között kialakult erődorrendet, a Mercedes mégis aggódik valamilyen szinte, mert eddig nem voltak képesek a tőlük jól megszokott jó teljesítményt nyújtani. Lewis Hamilton autója például a harmadik tesztnapon rendkívül alulkormányzott volt és a délelőtt folyamán számtalan kisebb elfékezése volt.

„Egy csónakban evezünk most a Red Bull-lal: formán kívül teljesítünk egyelőre” – nyilatkozta a stuttgarti márka egyik mérnöke az Auto Motor und Sportnak. „Ha már a héten rendeznék meg a Bahreini Nagydíja, akkor nagy valószínűséggel a Ferrari lenne az első számú favorit.”

Azonban nem csupán az előbb említett dolog a Mercedes egyetlen problémája. A Mercedes – akik a turbóhibrid éra összes konstruktőri bajnokságát megnyerték – attól is tart, hogy a mögöttük levő csapatok sokkal közelebb kerültek hozzájuk a vadonatúj szabályoknak köszönhetően.

Ugyan a W13 rendkívül jó a lassú kanyarokban, a gyors kanyarokban ez a dolog már nem mondható el a konstrukcióról, és akkor a delfinezésről még nem is beszéltünk. Az AMuS értesülései szerint az előbb említett probléma kapcsán a Ferrari volt az, aki képes volt valamilyen szinten megoldást találni az új szabályok miatt feltűnő jelenségre.

Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, Toto Wolff hozzátette, hogy „lehet, hogy nem a Ferrari rendelkezik a legjobb konstrukcióval, de szerinte jelen pillanatban a mezőny autói közül az F1-75-öt a legkönnyebb vezetni.”