back to top
KezdőlapFormula 1Bottas elismeri, hogy Hamilton jobb nála

Bottas elismeri, hogy Hamilton jobb nála

-

Miután öt évet töltött Lewis Hamilton mellett a Mercedesnél, őszinte vallomást tett Valtteri Bottas. A svájci Blicknek beszélt a finn erről, aki 2022-re elvesztette ott a versenyülését, és az Alfa Romeóhoz igazolt:

„Volt a gyárban egy találkozónk 2021 decemberében. Mindenki ott volt, és én nagyon hangosan kimondtam: „Lewis, te jobb vagy nálam!„.

Ritka beismerés ez egy F1-es pilótától, de a 32 éves versenyzőnek nem okoz gondot beismerni, hogy alulmaradt a történelem vitathatatlanul legjobb versenyzőjével szemben. Így folytatta, és ezzel gyakorlatilag üzent is utódjának, George Russellnek:

„Jobb napokon meg tudnám verni Lewist, nem okozna gondot. Ugyanakkor az ő alapszintje olyan magas, hogy csak úgy simán kihúzta magából a szükséges teljesítményt. A következő pilótáknak, akik mellette vannak ugyanabban a csapatban, szintén nehéz lesz őt legyőzni egy szezonon át. Ezt baromira nehéz elfogadni, mert minden versenyző nagyon nagyra tartja magát.”

Ennek ellenére örül, hogy most már egyértelműen a Sauber által irányított Alfa Romeo első számú pilótája lett, a kínai újonc Guanyu Zhou mellett:

„Amennyiben hibázom ezen szezonban, nem kell aggódnom amiatt, hogy meghosszabbítják-e majd tovább a szerződésemet. Ez jó érzés, erősíti az önbizalmam és persze sarkallja az embert. Több évre szerződtem.”

Az, ha nem a Forma-1 legjobb csapatánál versenyzel, a nyomás szintje is kellemesebb, ismeri el Bottas:

„Természetesen megtiszteltetés vezetni a Mercedesnél. De aligha van más istállónál ekkora nyomás. Főleg, mert Lewis Hamilton mellett vagy. Majdnem minden edzésen összehasonlítanak vele.”

Elutasította azt a teóriát is, mely szerint Hamilton pusztán a puszta versenyzői tehetség és az ösztönök alapján megél a Forma-1-ben, míg a Bottashoz hasonló pilóták sokkal keményebben dolgoznak:

„Tévedésben vannak. Lewis talán még keményebben dolgozik zárt ajtók mögött, mint a pályán. A versenyhétvégéken minden szabad percét arra használja fel, hogy fittségi szempontból csúcsformában maradjon, és minden célzott kérdést feltesz az összes megfelelő szakembernek. Nincs nála elvesztegetett idő.”