back to top
KezdőlapFormula 1Red Bull: Nem azért állt meg mindkét autónk, mert kifogyott az üzemanyag

Red Bull: Nem azért állt meg mindkét autónk, mert kifogyott az üzemanyag

-

A Red Bull visszautasította azokat a vádakat, amik szerint kifogyott az üzemanyag a két versenyző autójából.

A szezonnyitó utolsó szakaszában Max Verstappen több problémával is küszködött egyszerre. Miközben a kormányával volt elégedetlen és még a gumikopás sem volt ideális, konstrukciója lassulni kezdett, majd megállt.

Kis idő múlva Sergio Pérez is hasonló sorsra jutott, így az osztrák istálló 0 ponttal hagyta ott Bahreint.

A holland versenyző először az akkumulátorra gyanakodott, ám a Red Bull később az üzemanyagpumpát tette felelőssé.

„Az akkumulátornak semmi köze nem volt ehhez. Max is ezt gondolta az elején, de nem az volt a ludas.” – nyilatkozta Helmut Marko.

A De Telegraaf szerint, az osztrák csapat magyarázta nem állja meg a helyét. Marko ugyanakkor kihangsúlyozta, egy olyan elemmel van gondjuk, ami nem tőlük származik. Így a Bikák tanácsadója tagadta azokat a vádakat, mik szerint szimplán elszámolták magukat, és nem töltöttek elég üzemanyagot az autókba.

„Olyan teszteket végeztünk, ami során egy literig ürítettük ki a tankot. Így ez a magyarázat nem opció.”

A csapat szóvivője hozzátette: amíg a vizsgálat tart, addig nem akarnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.