back to top
KezdőlapFormula 1A versenyzők még beszélni fognak még a szaúdi verseny jövőjéről

A versenyzők még beszélni fognak még a szaúdi verseny jövőjéről

-

A világbajnok Max Verstappen szerint a vasárnapi kockás zászlóval nem ér majd véget a beszélgetés Szaúd-Arábiáról és annak helyéről a Forma-1-es naptárban.

Valtteri Bottas szerint a politikai és biztonsági helyzet Jeddah-ban – ahol pénteken 16 rakéta- és dróncsapás történt, többek között az Aramco olajipari létesítményére – „instabilnak” tűnik.

Az edzésnapot követő éjszakába nyúló válságtanácskozások pedig nem illenek egy élsporthoz.

„Hajnali négykor kerültem ágyba, még a szombati napomra sem tudtam felkészülni a mérnökeimmel” – mondta az RTBF-nek George Russell, a Mercedes pilótája.

Charles Leclerc elismerte: „11 óra alvásra van szükségem a kvalifikáció előtt, és ennek a közelében sem voltam”.

A red bullos Verstappen, aki általában távol tartja magát a körülötte zajló politikai vitáktól, elismerte, hogy több megbeszélésre van szükség, amint az F1 elhagyja a Közel-Keletet.

„Általában nem sok megbeszélésen szoktam résztvenni” – mondta a holland az Algemeen Dagbladnak.

„Mindannyian sokáig beszélgettünk, és végül úgy döntöttünk, hogy versenyezni fogunk. De azt hiszem, a hétvége után is beszélünk majd mindannyian együtt erről.”

„Nem bölcs dolog most elmondani, hogy mit gondolok, de szerintem mindenkinek megvan a véleménye erről. De előbb-utóbb ki fog derülni.”

A közeli robbanásoktól eltekintve Verstappen elmondta, hogy másik fontos kérdés a pálya kapcsán, hogy az mennyire veszélyes kialakítású.

Mick (Schumacher) baleseténél láthattuk, hogy milyen gyorsak vagyunk itt. Ha ott teljes gázzal elveszíted az uralmat az autó felett, az rendkívül fájdalmas és nagyon veszélyes.”

„Ezek az egyenesek nem egyenesek. Mindenhol egy kicsit vakon vagyunk. Nem igazán értem, miért nem lehet simán egyenes.”