back to top
KezdőlapFormula 1Domenicali: Senki sem ítélkezhet az erkölcsünk felett

Domenicali: Senki sem ítélkezhet az erkölcsünk felett

-

Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója azt mondta, hogy „senki sem ítélkezhet az erkölcsünk felett”, miután úgy döntöttek, hogy folytatják a Szaúd-arábiai Nagydíjat – annak ellenére, hogy pénteken a pályától nem messze rakétatámadás történt.

A pilóták és a csapatok pénteken négyórás megbeszélésen tárgyaltak arról, hogy a bajnokság második fordulója folytatódjon-e.

Domenicali teljes mértékben támogatta, hogy a show folytatódjon, annak ellenére, hogy a közönség és a sajtó is pedzegetni kezdte, hogy a kereskedelmi sikert az erkölcsök elé helyezték.

Úgy véli, helyes döntést hoztak és úgy gondolja, hogy a sport pozitív hatást gyakorol a meglátogatott országokra.

Domenicali a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta: „Őszintén szólva senki sem ítélheti meg az erkölcsünket. Az a helyzet, hogy minden olyan dolgot a helyén kezelünk, amit figyelembe kell venni.”

„Hol van a határ? Ez a kérdés. A mi álláspontunk az, és ez mindig is így lesz, hogy hiszünk abban, hogy amit teszünk, az nagyon pozitív hatással lesz minden politikai helyzetben, a legjobb életünkre nézve, és minden szinten.”

„Mindig ez lesz az a szempont, amit a jövőnk érdekében a sportágban, az egész világon figyelembe fogunk venni.”

A nők és az LMBTQ+ jogok hiánya miatt az F1-es versenyzés Szaúd-Arábiában már korábban is kapott kritikákat. Az országban  még mindig gyakoriak a lefejezésekről szóló hírek is.
„Nem kérdőjelekről van szó, hanem a helyzet megértéséről” – mondta Domenicali.

„Nem vagyunk vakok, de egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: ez az ország és a sport hatalmas lépést tesz előre. Nem lehet úgy tenni, mintha több, mint egy évezredes kultúrát egy szempillantás alatt meg lehetne változtatni.”

„Azokat az erőforrásokat, amelyeket a továbblépés érdekében eszközölnek, itt láthatják. Ne felejtsük el, hogy néhány évvel ezelőtt a nők nem vezethettek, és most itt vannak a rajtrácson, szurkolnak és látják a sportot.”

„Rengeteg törvényt megváltoztatnak annak érdekében, hogy ez ([az F1 itt) megtörténjen. Ezt figyelembe kell vennünk.”

A versenyzők közül sokan ellenezték a versenyhétvége folytatását, de az F1 főnökeinek biztosítékával és meggyőzésével mindannyian megegyeztek.

Domenicali vezérigazgató nem tagadta, hogy vannak még problémák az országban, és hogy továbbra is szemmel tartják a dolgokat.

„Természetesen vannak feszültségek, vannak dolgok, amelyeken javítani kell. Nem akarunk ezzel kapcsolatban politizálni, de úgy gondolom, hogy nagyon fontos szerepet játszunk az ország modernizálásában. Arra összpontosítunk, hogy ez álljon a napirendünk középpontjában”.