back to top
KezdőlapFormula 1Steiner eltűnődött azon, hogy a Haas meddig maradhat versenyképes

Steiner eltűnődött azon, hogy a Haas meddig maradhat versenyképes

-

Günther Steiner azt gondolja, hogy a költségvetési korlát miatt a Haas belátható időn belül továbbra is harcolhat a pontokért.

A csapat sikeresen kezdte a 2022-es idényt, Kevin Magnussen a bahreini visszatérő futamán az 5. helyen végzett. Egy héttel később, a Szaúdi Arábiai Nagydíjon újra pontot szerzett, mivel a kilencedik helyen végzett. Mick Schumacher szintén mindkétszer bejutott a Q2-be az időmérőkön, de Bahreinben éppen lemaradt a pontszerző helyezésről, míg Jeddah-ban a szombati balesete miatt nem tudta vállalni a vasárnapi rajtot. Amikor az F1 Nation podcastben arról kérdezték, hogy meddig tudja még tartani a csapat a jelenlegi formáját, Steiner lazán visszakérdezett:

„Miért is kellene abbahagyni? Miért gondolod, hogy ne tudnánk folytatni?”

A műsorvezető Tom Clarkson erre azt felelte, hogy a Haasnak talán kevesebb erőforrása van, mint a Red Bullnak és a Ferrarinak, de Steiner szerint a 2022-re bevezetett költségvetési keret segít kiegyensúlyozni a mezőnyt ebből a szempontból:

„Jelenleg nem versenyzünk a Ferrarival vagy a Red Bull-lal, de szerintem ott tudunk tovább fejlődni, ahol most vagyunk. Egyértelmű, hogy a többiek közelebb kerülnek majd, de a költségvetési korlát bevezetésével ez már nem olyan, mint a régi szép időkben, amikor csak úgy szórtad a pénzt, és folyamatosan fejlesztettél. Mi is növekedni fogunk, és jobbak leszünk.”

Steiner dicsérte a pénzügyi korlátozások hatását, amelyek lehetővé teszik, hogy a kisebb csapatok sűrűbben versenyezzenek a pontokért:

„Jelenleg igen kiegyenlítettek a feltételek a Forma-1-ben. Azt hiszem, ez volt a pénzügyi szabályzat célja, a költségvetési sapka, hogy ezt elérjük. Sokkal érdekesebb, ha a kisebb csapatok most már a középmezőnyben versenyezhetnek, és minden hétvégén pontokért harcolhatnak.”

Ennek ellenére Steiner elismeri, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a Haas helye a rangsorban változik, ahogyan az a múltban is megtörtént:

„Nyilvánvaló, hogy lesz olyan nap, amikor megint visszaesünk, és valaki más jön fel, ahogy mi is visszaestünk, majd visszakapaszkodtunk. Ugyanakkor azt hiszem, ez az egész költségvetési sapka lényege, hogy nagyobb legyen a verseny az istállók között.”