back to top
KezdőlapTouring CarWTCRMichelisz szerint tavaly az Elantra még nem volt a határon

Michelisz szerint tavaly az Elantra még nem volt a határon

-

A BRC Racing Team pilótája, Michelisz Norbert az új autó a második évben sokat javulhat, és egyenletesebb teljesítménnyel a bajnoki címre is lesz esélyük.

Az Elantra tavaly váltotta az i30-at, és négy győzelmet aratott, a magyar versenyzővel a volán mögött Mostban.

„Többé-kevésbé ugyanaz lesz az autó. – nyilatkozta a 2019-es WTCR bajnok a TouringCarTimes-nak. – Gyakorlatilag nulláról kezdtünk a 2021-es teszteken. Sok volt az autóban, de nem tudtuk belőle kihozni a maximumot minden hétvégén.

Így, egy évvel a hátunk mögött – és annak megfelelő adatmennyiséggel – nem tettük gyorsabbá az autót, de megértettük. Ezzel hétvégéről-hétvégére, pályáról-pályára kiegyensúlyozottabbak leszünk. Az autóban rejlő lehetőségek sem változtak, mindössze jobban ki tudjuk majd használni őket rendszeresebben.”

A magyar versenyző kiemelte, már év elejétől szükség van a jó eredményekre. De a téli időszakban elvégzett munkával szerinte sikerült betoldozni az autó gyengepontjait.

„Tavaly a Nürburgringen jobb volt az autó, mint reméltük, aztán Estorilban nem annyira. Az időmérőn szenvedtünk, a versenyeken nem. Aztán ugyanúgy váltakoztak az eredmények. A Hungaroringen és az Adrián sem voltunk olyan jók, mint lehettünk volna.

Ha a bajnokságért akarsz küzdeni, akkor kiegyensúlyozott autóra van szükség. Persze, jó az, ha gyors a gép, de még fontosabb, hogy megértsük, és a legjobbat hozzuk ki belőle.” – emelte ki még egyszer Michelisz.

A Hyundai idén csak két autót indít, és egy új csapattárs, Mikel Azcona csatlakozott a koreai márkához.