back to top
KezdőlapFormula 1Zhou számára nem újdonság az autók pattogása

Zhou számára nem újdonság az autók pattogása

-

Az Alfa Romeo újonc versenyzője, Guanyu Zhou nem először találkozik intenzíven pattogó autókkal pályafutása során, a jelenség az F2-ből már ismerős volt számára.

Az első F1-es futamán rögtön pontot szerző kínai versenyző három évet töltött a Formula 2-ben, 2019-től 2021-ig. Az idei F1-es szezon korai szakaszában pedig a legtöbb autónál megfigyelhető volt a delfinezés jelensége, melynek során az autók az egyenes végén, nagy leszorítóerőnél intenzíven pattognak, ezzel több csapat még mindig küzd.

„Ahogyan az első napon kezdtünk az új autóval a pályán, mostanra természetesen nagy az előrelépés” – kezdte Zhou nyilatkozatát helyzetük értékelésével. „Szerintem ugyanez a helyzet a többi csapattal is. De ettől függetlenül azt hiszem, általában jobban szenvedünk, amikor a DRS nincs nyitva az egyenesekben, ekkor a pattogás egy kicsit természetellenesebb számomra. De bizonyos értelemben már eléggé hozzászoktam, mert amikor az F2-ben versenyeztem, általában nagyon kemény pattogást lehetett tapasztalni, a kerékvetőkön is. De az, hogy ilyen nagy sebességnél pattogok, határozottan nem valami kellemes dolog. De azt hiszem, lehetnek nehézségeink, talán ha Monacóba megyünk, vagy olyan pályákra, ahol az egyenesekben egy kicsit rázósabb. Ekkor talán jobban szenvedhetünk, mert az új autóval már így is elég rossz a láthatóság a tavalyihoz képest. De ez még csak a legeleje az új autó fejlesztésének. Szóval biztos vagyok benne, hogy mindenki meg tudja találni a megoldást.”