back to top
KezdőlapFormula EA Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

A Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

-

Miután eddig a jó tempót nem sikerült sikerre váltani, a Jaguar versenyzői végre megtörték a rossz sorozatot Rómában.

Mitch Evans neve mellett 1, Sam Birdé mellett 12 pont szerepel a verseny előtt, pedig a Jaguar bajnoki reményekkel érkezett a Formula E idei szezonjára.

Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
Fotó: Sam Bloxham/FIA Formula E

Az olasz fővárosban sem állt nekik a zászló, a mezőny elejét a Mercedes két pilótája, Frijns és a két Techeetah uralta. Az első körben Mortara meglökte Rowlandet, aminek következtében végül a sebesült autójával Günther esett ki.

Rowland mögött kisebb sor alakult ki, aki – bár nem teljes tempóval – de tovább tudott menni.

A safety car után Frijns hamar átvette a vezetést a pole-ból induló Vandoorne-tól, aki csapattársával együtt rögtön az Attack Mode használatához folyamodott.

A holland ennek ellenére megtartotta a vezetést, amíg ő is aktiválta a sajátját. Másogjára fordítva játszotta el a játékot, ezzel pedig Vandoorne vette át a vezetést.

A belga azonban hibázott, és nemcsak Frijns, hanem a kilencedik helyről induló Evans is elment mellette. Az új-zélandi ráadásul még két percig használhatta az extra energiát, amivel magabiztos előny autózott ki az élen, és nyert.

Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
Fotó: LAT Images/FIA Formula E

Az utolsó dobogós pozícióért Vandoorne-ra felért Vergne és Evans csapattársa, Bird is, de végül nem került sor helycserére. Da Costa jött be hatodiknak, miután Jake Dennis a verseny közepén megpöccintette őt.

Nagyot mentett a balesetet okozó – valamint bajnoki éllovas – Mortara is, aki az 5 másodperces büntetés ellenére hetedik lett.

A Jaguar és a Techeetah csapatán kívül az Envision és a Mexikóban kettős győzelmet arató Porsche is mindkét pilótájával pontot szerzett.

Jake Dennis is sokáig az élmezőnyben autózott, de túl sok energiát használt el közben, és kifogyott a verseny végére. A címvédő Nyck de Vries pedig fokozatosan visszacsúszott, majd két körrel a vége előtt kiállt.

Antonio Giovinazzi első hazai Formula E versenyén sem tudott előrébb lépni a küszködő Dragon Penske-vel. Csak 18. lett, egy perc lemaradással.

A verseny végeredménye:
# Pilóta Csapat
1 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
2 🇳🇱 Robin Frijns Envision
3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
4 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
5 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
6 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
7 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
8 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
9 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
10 🇩🇪 André Lotterer Porsche
11 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
12 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
13 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
14 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
15 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
16 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
17 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
18 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
20 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
21 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra

 

ForrásThe Race