back to top
KezdőlapFormula EEvans duplázott a Formula E római fordulójában

Evans duplázott a Formula E római fordulójában

-

Mitch Evans a szombati győzelme után vasárnap sem talált legyőzőre Rómában, így a Formula E-ben ideén elsőként egy dupla hétvége mindkét versenyét meg tudta nyerni.

A szombati egy Attack Mode helyett vasárnapra csak egy – de nyolcperces – etapot állapított meg a versenybíróság.

Vergne megtartotta vezető helyét a pole-ból, mögüle Dennis – hiába lett második – fokozatosan visszacsúszott. Lotterer, Evans és Frijns alkotta az üldözőbolyt.

A bajnoki éllovas Mortara megpróbált elmenni da Costa mellett, de megsérült az autja és kiesett a versenyből. Ezzel csaknem egyidőben Giuovinazzi is kikötött a falban, ami az első biztonsági autós fázist okozta.

Vergne ezzel közel másfél másodperces előnyt – és a kiépítésére elhasznált energiát – veszített el, Evans pedig rögtön el is ment mellett az újraindítást követően.

Frijns és Bird kezdte meg az Attack Mode-ot az élmenők közül, előbbi élre is állt. Lotterer kissé elcsúsztatva vette igénybe a plusz energiát, ami őt juttatta előnyhöz Frijnsszel szemben.

Másodjára is kijött a safety car, ezúttal Sims Mahindráját kellett kimenteni.

Evans maradt az egyetlen, aki a verseny végére tartalékolt, ezt követően pedig gyorsan elment Frijns és Lotterer mellett. Elhúzni azonban nem tudott, mert csapattársa, Bird falba rakta Cassidyt, ami miatt jött a harmadik biztonsági autós fázis.

Még egy körre elengedték a mezőnyt, de nem változott sokat a helyzet, csak a két ütközésben érintett versenyző nem ért körbe.

De Vries most is visszaesett a verseny végén, míg csapattársa, Vandoorne egészen az ötödik helyre jött fel. A két Porsche szintén a „semmiből” szerzett sok pontot, nem keveredtek bajba, míg az előttük lévők igen.

Oliver Turvey megszerezte a NIO első pontjait, ezzel már csak a Dragon áll egységek nélkül a csapatbajnokságban. Dan Ticktum szintén közel állt a legjobb tízhez, de végül Oliver Askew mögött 11. lett.

A verseny végeredménye:
# Pilóta Csapat
1 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
2 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
3 🇳🇱 Robin Frijns Envision
4 🇩🇪 André Lotterer Porsche
5 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
6 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
7 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
8 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
9 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
10 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
11 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
12 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
13 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
14 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
15 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
16 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
17 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
🇬🇧 Jake Dennis Andretti
🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra
🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
A bajnokság állása:
# Pilóta Csapat Pont
1 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 60 0
2 🇳🇱 Robin Frijns Envision 58 -2
3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 56 -4
4 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 51 -9
5 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 49 -11
6 🇩🇪 André Lotterer Porsche 43 -17
7 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 42 -18
8 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 37 -23
9 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 31 -29
10 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 26 -34
11 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 22 -38
12 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 20 -40
13 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 9 -51
14 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -54
15 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 6 -54
16 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 4 -56
17 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 3 -57
18 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -58
19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 0 -60
20 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 0 -60
21 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -60
22 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -60
A csapatbajnokság pontjai:
# Csapat Meghajtás Pont
1 🇩🇪 Mercedes Mercedes 87 0
2 🇩🇪 Porsche Porsche 83 -4
3 🇲🇨 Venturi Mercedes 80 -7
4 🇨🇳 Techeetah DS 78 -9
5 🇬🇧 Jaguar Jaguar 73 -14
6 🇬🇧 Envision (Audi) 67 -20
7 🇺🇸 Andretti (BMW) 29 -58
8 🇫🇷 Nissan Nissan 8 -79
9 🇨🇳 NIO 333 NIO 6 -81
10 🇮🇳 Mahindra Mahindra 4 -83
11 🇺🇸 Dragon Penske 0 -87
ForrásFormula E