back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen is belerúgott egyet a bukdácsoló Aston Martinba

Verstappen is belerúgott egyet a bukdácsoló Aston Martinba

-

Nem elég, hogy az Aston Martin borzasztó gyengén kezdte az idei szezont és az Ausztrál Nagydíjon önmaga paródiájává vált, még Max Verstappen is beléjük rúgott egyet. Azaz egészen pontosan az autógyárba, nem az F1-es csapatba, marketing szempontból azonban ez aligha vigasztalja a briteket.

A világbajnoki címvédőnek az nem tetszett a melbourne-i futamon, hogy az erre a célra átalakított Aston Martin Vantage típusú biztonsági autó megítélése szerint túl lassan haladt, így nem tudta üzemi hőfokon tartani a gumikat és a fékeket.  „Annyira kicsi volt a tapadás, és a biztonsági autó is olyan lassan ment. Olyan volt, mint egy teknős. Hihetetlen. 140 km/h-val ment a hátsó egyenesben, miközben összetört autó sem volt a pályán. Nem értettem, hogy miért kell ilyen lassan menni. Ezt ki kell vizsgálnunk” – nyilatkozta az FIA hivatalos futam utáni sajtótájékoztatóján.

Tavaly óta az Aston Martin és a Mercedes megosztva tölti be a biztonsági és orvosi autót biztosító gyártó szerepét, előbbi védelmében pedig el kell mondani, hogy a csillagos márka az idei évre a Mercedes-AMG GT Black Series 730 lóerős változatával rukkolt elő, ami már-már versenyautónak mondható.

Bahreinben és Szaúd-Arábiában ez a bivalyerős Mercedes vezette fel a mezőnyt, míg Ausztráliában a “csak” 528 lóerős, 4 literes ikerturbó V8-assal szerelt Vantage jutott a pilótáknak. És nemcsak a lóerők, hanem a leszorítóerő mértéke is a Mercedesnek kedvez. 

„A Mercedes biztonsági autója gyorsabb az extra aero elemek miatt. Ez az Aston Martin igazán lassú. Egyértelmű, hogy nagyobb tapadásra van szüksége, mert a gumijaink jéghidegek lettek. Jelenleg borzasztó, ahogyan a biztonsági autó mögött vezetünk” – mondta Verstappen.

Biztonsági autó, Safety Car, Mercedes, Szaúd-Arábia
A Mercedes biztonsági autója sokkal gyorsabb az Aston Martinénál  Fotó: Mark Sutton / LAT Images/Pirelli

George Russell a sajtótájékoztatón hazabeszélve viccesen odaszúrt az Aston Martinnak, mondván „a Mercedes-AMG biztonsági autóval nincs ilyen probléma”, majd elmondta: „Komolyra fordítva a szót, a Mercedes nagyjából öt másodperccel, azaz sokkal gyorsabb, mint az Aston Martin biztonsági autója, ami eléggé nagy különbség.”

Charles Leclerc is véleményt formált a témában, és megerősítette, hogy bizony igen lassan mentek. Verstappennél azonban jóval megértőbb volt. „Mindig lassúnak érződik belülről a biztonsági autó mögött menni, mert a Forma-1-es autókkal akkora a tapadás. Különösen a kemény keveréken volt nagyon-nagyon nehéz, amelyen akkor haladtunk. Nagyon szenvedtem azzal, hogy felmelegítsem az abroncsokat.”

„Gondoltam rá, hogy panaszkodjak, de aztán láttam, hogy mennyire csúszkál a biztonsági autó a kanyarokban. Szerintem nem tehetett annál többet, úgyhogy nem akartam nyomás alá helyezni. A jelenlegi autókkal ugyanakkor nagyon nehéz megfelelő hőmérsékleten tartani a gumikat a biztonsági autó mögött.”

A problémát az ausztrál pálya új, még nem elég nagy tapadású aszfaltja is tetézhette, így nem biztos, hogy minden futamon elő fog jönni, amikor az Aston Martin Vantage lesz a biztonsági autó szerepében.

ForrásFIA