back to top
KezdőlapFormula EKét név is eltűnik majd a Formula E-ből

Két név is eltűnik majd a Formula E-ből

-

A sorozat kezdetén is jelen lévő szereplők közül távozik kettő: a Venturi és a Formula E első csapatbajnoka, az e.dams.

A francia DAMS csapat a Renault partnereként érkezett az elektromos sorozatba, és az első három évben elhódították a bajnoki címet, ezzel pedig máig ők a legsikeresebb alakulat.

A Renault kivonulása – és a DAMS alapító Jean-Paul Driot halála – után a testvérmárka, a Nissan nevén futott tovább a projekt, de a további bajnoki sikerek elmaradtak. Mindössze két győzelmet szereztek azóta.

Maximilian Günther, Nissan e.dams, Formula E, FE, racingline.hu
Fotó: Simon Galloway/LAT Images/FIA Formula E

Azonnali hatállyal új vezetési struktúra lép majd érvénybe, ugyanis a japán cég teljes mértékben átveszi a csapatot a Driot családtól. Mivel a Formula 2-es csapatot már korábban átadták Charles Picnek, ezzel teljesen háttérbe vonulnak.

„Büszkék vagyunk, hogy az e.dams csapatot egy ilyen elkötelezett és innovatív cégnek adhatjuk át, mint a Nissan.” írták közleményben a Driot testvérek.

„Sok megbeszélésünk volt velük, és úgy döntöttünk, most jött el az ideje annak, hogy átvegyék az irányítást, folytassák a családunk által megkezdett munkát, és hosszútávon biztosítsák az alkalmazottak jövőjét.” – indokolták meg a döntést.

A másik nagyobb változás jövőre megy majd végbe, a Formula E Gen3 korszakának kezdetén. A Venturi ugyanis megegyezett az érkező Maseratival. Ennek keretein belül ugyanúgy folyik majd a munka a csapaton belül, de természetesen már az új erőforrásokkal.

A monacói márkanév azonban eltűnik, és a Maserati gyári csapataként funkcionálnak majd tovább, továbbra is Susie Wolff és Jérome d’Ambrosio vezetése alatt.

A Venturi szintén az első szezontól kezdve ott volt a rajtrácson, és eddig négy győzelmet valamint tizenhárom dobogót szereztek.

Edoardo Mortara, Venturi, FE, Formula E, racingline.hu
Fotó: Simon Galloway/LAT Images/FIA Formula E