back to top
KezdőlapFormula 1Russell: Nincs harag, ha legyőzöm Hamiltont

Russell: Nincs harag, ha legyőzöm Hamiltont

-

Hiába áll az egyéni pontverseny második helyén, és végzett kétszer is Lewis Hamilton előtt az eddigi három közös versenyükön, George Russell nem különösebben foglalkozik ezzel. A Williamstől érkező brit szerint jelenleg ugyanis sokkal fontosabb dolguk is van, mint legyőzni egymást.

A 37 ponttal Leclerc mögött álló Russell 9 egységgel előzi meg a tabellán az ötödik pozíciót elfoglaló csapattársát, akit legutóbb, az Ausztrál Nagydíjon is megvert. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy mindezt szerencsével tette (jókor jött számára a biztonsági autó). Russell azonban nemcsak emiatt nem örül különösebben az újabb csapaton belüli sikernek.

„Ezek az apróságok a jelenlegi helyzetben nem sokat jelentenek. Természetesen mindenki a csapattársa előtt akar végezni, de Lewis-t és engem sem izgat, hogy az ötödik és a hatodik helyért csatázzunk – idézi az Autosport a 24 esztendős pilótát. – Együtt akarunk dolgozni, hogy lefaragjuk a lemaradásunkat. Nincs harag, ha előttem van, és akkor sem, ha én vagyok előtte. Jelenleg nem igazán aggódunk emiatt. A nagyobb képet kell néznünk, és hosszú távon gondolkodnunk, ami annyit tesz, hogy utol kell érnünk az előttünk levőket, mert nyerni vagyunk itt.”

George Russell, Mercedes
Jelenleg második helyen áll a pontversenyben Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

Egyelőre nincs előrelépés

Noha Ausztráliában közelebb voltak a Red Bullhoz, mint az első két versenyhétvégén, Russell szavai is megerősítik, hogy ez nem annak volt köszönhető, hogy előreléptek.

„Szeretném azt mondani, hogy sokat fejlődtünk, de ha megnézzük a köridőket, látszik, hogy egyáltalán nem csökkentettük a különbséget. Tudjuk, hogy rengeteg munka vár ránk, de hiszek benne, hogy odaérhetünk. Tudjuk, hogy ott van a potenciál az autóban, és sokat kell dolgoznunk, hogy ezt felszabadítsuk. Nem fog egyik napról a másikra megtörténni, miként a következő versenyen sem, de úgy hiszem, idővel sikerülni fog” – bizakodott a Mercedes fiatalabbik britje.

A helyzet persze nem ideális, de a konstruktőri és az egyéni pontversenyben elfoglalt második hely jobb, mint amire erőből képesek lennének, így Russell ebből a szempontból pozitívan értékeli az eddigi három versenyt. „Amennyiben egyelőre ilyen eredményeket érünk el, az versenyben tart minket. Egyértelműen nem a tempónknak köszönhetjük ezt, de tiszteletre méltóan kezdtük a szezont annak tekintetében, hogy a tempóhiány tükrében miként optimalizáltuk a helyzetet.”

ForrásAutosport