back to top
Kezdőlape-MobilityMaxime Martin lesz az egyik Romeo Ferraris pilóta az ETCR szezonban

Maxime Martin lesz az egyik Romeo Ferraris pilóta az ETCR szezonban

-

A Romeo Ferraris megerősítette Maxime Martint, mint a 2022-es FIA ETCR idényük első versenyzőjét. Így nyilatkozott az érintett:

„Nagyon örülök, hogy egy olyan élvonalbeli bajnokságban mutatkozhatok be, mint az FIA ETCR, és hogy először mérettethetem meg magam egy olyan elektromos versenyautó volánja mögött, mint a Romeo Ferraris Giulia ETCR, amely már 2021-ben is nagy potenciált mutatott.”

A belga tavaly bizonyos GT-futamokon vett részt, 2014 és 2017 között pedig a DTM-ben versenyzett a BMW színeiben, és az első két szezonjában az összesítésben a hetedik helyen végzett. Így folytatta Martin:

„Sokéves tapasztalatom van a zárt karosszériás autókkal, és a túraautó-versenyek számomra szinte visszatérést jelentenek a múltba. Nyilván most ott van a kíváncsiság és a lelkesedés, amit ez az új technikai kihívás nyújt. Nagyon várom, hogy hozzájáruljak a csapat sikereihez, hogy együtt fejlődjünk és nagyszerű eredményeket érjünk el, tudva, hogy egy nagyon jó képességű emberekből álló alakulattal fogok együtt dolgozni.”

A csapat, amely továbbra is Alfa Romeo Giulietta ETCR-eket indít majd, még nem erősítette meg, hogy Martin kiket kap csapattársaknak. Michela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatfőnöke így nyilatkozott róla:

„Egy Maxime Martin kaliberű versenyzőt üdvözölni a csapatunknál nagy büszkeség a Romeo Ferrarisnak, és megerősíti a Giulia ETCR projekt születése óta végzett kiváló munkánkat. Maxime most debütál az elektromos autók versenyein, de hosszú karrier áll a nagy teljesítményű autók terén, például a GT3 és a DTM mögött, és mindenekelőtt tudja, mit jelent egy autógyártó hivatalos pilótájának lenni. Ez a perspektíva olyan mentalitást adott neki, ami biztos vagyok benne, hogy segít majd nekünk abban, hogy még gyorsabban fejlődjünk.”