back to top
KezdőlapFormula 1Alonso és Ricciardo neve is felmerült a beindulni látszó pilótakeringőben

Alonso és Ricciardo neve is felmerült a beindulni látszó pilótakeringőben

-

Fernando Alonsón is múlhat, hogy milyen irányba dőlnek a dominók az éledező átigazolási piacon, az Alpine-nak ugyanis gondoskodnia kell Oscar Piastriról. Közben pedig lehet, hogy Daniel Ricciardo is elkezdhet aggódni a jövője miatt.

Idejekorán beindulni látszik az idei F1-es pilótakeringő, miután olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy legalább egy versenyző helye bizonytalan, és akár szezon közben lecserélhetik. Ez a pilóta a jelek szerint Nicholas Latifi, aki George Russell után Alex Albontól is jókora verést kap, mindemellett ráadásul hibát hibára halmoz.

Joe Saward F1-es szakújságíró szokásos verseny utáni jegyzetében pedig most azt fejtegeti, hogy az Alpine tartalékja, Oscar Piastri is esélyes Latifi helyére – noha Saward szerint ez leghamarabb 2023-ban történhet meg  –, mivel Fernando Alonso két éves szerződéshosszabbítást készül aláírni a francia istállóval, Esteban Oconnak pedig jelenleg is 2024 végéig szól a kontraktusa.

Ami Alonsót illeti, Saward szerint az Alpine 2024 után a sportautó-programjában számítana a spanyolra, aki politikai vénáját latba vetve nemcsak a pályán nyújtott erős teljesítményére bízza, hogy megtartsák. Erre utal, hogy nemrég személyes szponzori megállapodást kötött az Alpine olaj- és kenőanyagait szállító Castrollal, megnehezítve a csapatnak az esetleges elküldését.

Fernando Alonso, Alpine, racingline.hu
Alonso még maradna, az Alpine-ra pedig nem vetne túl jó fényt, ha elküldené a kiválóan teljesítő kétszeres világbajnokot Fotó: James Moy Photography/XPB Images/Alpinecars

A Williamsnek másik jelöltje is van

Visszatérve Piastrira, az Alpine-nak ebben az esetben legalább 2025-ig valahova be kellene ültetnie az ausztrált, aki jövőre már mindenképpen az F1-ben versenyezne. Erre megfelelő hely lehet a Williams, amely már nincs rászorulva Latifi millióira, és inkább két toppilótát szeretne, akik eredményeikkel és az azok miatt megnövekedő bevétellel egyébként is pótolni tudnák a kieső összeget. 

Saward szerint Piastri ellen szól viszont az, hogy az Alpine csak kölcsönadná a Williamsnek a tavalyi F2-es bajnokot, miközben grove-iak szeretnének hozzájuk hű pilótákat. Így jön a képbe a Mercedes Formula E-ből való kiszállásával munka nélkül maradó Nyck de Vries, akit a hírek szerint szívesen látna a csapat.

Schumacher helyére is mehetne

Még egy kis adalék Piastri jövőjéhez Mick Schumacher bukdácsolása a Haasnál, amely szintén megnyithatja az utat az ausztrál előtt. Amennyiben a Williams az idei szezon második felében is sereghajtó lesz, a Haas pedig pontszerzésre alkalmas autóval rendelkezik, az Alpine könnyen gondolkodhat úgy, hogy Piastri fejlődésének szempontjából jobb helyen lenne az amerikai alakulatban. Amennyiben pedig nem javul Schumacher teljesítménye és simán kikap a visszatérő Magnussentől, a Ferrari elengedheti Mick kezét, akit Piastri váltana jövőre.

Piastri, racingline
Piastrinak helyet kell találni Fotó: Alpine Cars

Ricciardo helye is veszélyben?

Saward nemcsak a Latifi-Piastri-Schumacher hármasról, hanem a McLarennél továbbra is szenvedő Daniel Ricciardóról is írt, akinek a legkésőbb 2024-es, de akár már annál hamarabbi leváltásáról pletykálnak a bokszutcában. És hogy ki érkezhet a helyére? Nem más, mint az IndyCarban tehetségét több ízben megcsillogtató, az F1-es ülésről tavaly már egyszer lecsúszó Colton Herta, akit Zak Brown a sportág igazi amerikai áttöréséhez szükséges kulcsfigurának tart. Az wokingiak amerikai ügyvezetője pedig aligha bánná, ha Herta egy McLarenben őrjítené meg az Egyesült Államokat.