back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: Még mindig nem mennek olyan simán a dolgok, mint szeretném

Sainz: Még mindig nem mennek olyan simán a dolgok, mint szeretném

-

Carlos Sainz a tavalyi nagyszerű szezonját követően idén egyelőre botladozik és jelentősen elmarad a csapattárs Charles Lecerc-től is.

A spanyol a legutóbbi két versenyen kiesett és többször hibázott is. Ausztráliában a versenyen, míg Imolában a pénteki időmérőn rontott. Az olaszországi futamon is kiesett, de akkor Ricciardo hibájából. Egyedül a múlt szombati sprintfutam sikerült neki jól az utóbbi időben, ahol a tizedik helyről a negyedikig lépdelt előre.

„Örülök, hogy kívülről úgy tűnik, kényelmesen érzem magam” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Forma-1 hivatalos oldalának. „Belülről még nem érzem így. Még mindig nem megy olyan simán, mint ahogy szeretném, és az olyan hibák, mint az időmérőn elkövetett, azt bizonyítják, hogy talán még mindig nem vagyok 100%-ig elégedett az autóval és nem értem még teljesen.”

„De nagyon igyekszem” – tette hozzá. „Igyekszem mindent megtenni, hogy jobb legyen, és hogy megváltoztassam a vezetésemet. A hibák márpedig jönni fognak, ha ilyen kihívások elé állítod magad.”

Még ha a Ferrari hazai versenyei közül az első rosszul is sikerült Sainz-nak, legalább az kiderült, hogy hosszabbítanak vele még két évre. A 27 esztendős spanyol szerint nincsen semmilyen mágikus fegyver, amivel egy csapásra megoldódnak a problémái az autóval. Sokkal inkább az lesz a megoldás, hogy igyekszik hozzászokni a kocsihoz, illetve jobban együtt dolgozik a csapattal, hogy számára kedvezőbb autóval álljanak elő.

„Őszintén szerintem ez e kettő kombinációja” – folytatta. „Nincsenek mágikus fegyverek. Valamit saját magadnak is kell tenned, mint versenyző, és nekem olyan technikákat és vezetési módszereket kell alkalmaznom, amelyekhez nem vagyok hozzászokva, hogy gyors legyek ezzel az autóval. Ugyanakkor szükségem van némi tesztelésre és néhány szabadedzésre, hogy kipróbálhassam a dolgokat, ehhez szükségem van az első és az második edzéses etapokra. Amint megtalálom a számomra megfelelő egyensúlyt, tudom, hogy olyan gyors tudok lenni, mint bárki más.”