back to top
KezdőlapFormula 1Alonso elmondta, mi a gond az új szabályokkal

Alonso elmondta, mi a gond az új szabályokkal

-

Fernando Alonso érzése szerint van, ami jobb lett az idei szabályok életbe lépésével, de azért még lenne min dolgozni.

A Forma-1 éveken keresztül próbálta megtalálni, hogy mivel lehetne több látványos csatát és előzést elérni a futamokon és idénre érkezett meg a megoldás új aerodinamikai szabályok formájában. Ez mondhatni be is váltotta a hozzá fűzött reményeket ilyen téren, mármint a legtöbben elégedettek vele és érzik a hatását. Fernando Alonso is az ő táborukat erősíti, azonban a létszeres világbajnok nem elégedett maradéktalanul, hiszen bizonyos más szempontok szerint nem lát fejlődést.

„Az új szabályoknak közelebb kellett volna hozniuk egymáshoz az autókat úgy, hogy több csapat és versenyző nyerhessen futamokat” – nyilatkozta. „A kvalifikáció sorrendje viszont még mindig a csapatok sorrendje, nem pedig a versenyzők alapján alakul, szóval általánosságban a sportnak ezt tovább kellene vizsgálnia és javítania.”

„A gumik még mindig problémát jelentenek”

Alonso csapata, az Alpine nem kezdte rosszul a szezont, viszont a spanyolt gyakran elkerülte a szerencse. Érdemben nem léptek előre a jelenlegi sorrend alapján, többnyire a pontszerzésért tudnak harcolni. A futamokon viszont rendre gondot jelent számukra a gumikopás, ami talán a franciáknál még magasabb is, mint az átlag.

„Könnyű követni az autókat, aerodinamikailag nem veszítünk annyit, mint korábban, de a gumik még mindig problémát jelentenek. Az autók követésekor még mindig sokat kopnak a gumik. Az idei autók nem olyanok, mint az előző generációsok, amelyeket nagyon jól ismertünk, és amikor megérkeztünk a pályára, az autó közel optimálisan működött. Idén kell egy kis idő, hogy mindent finomhangoljunk” – zárta gondolatát a 40 esztendős pilóta.

Forrásgpfans.com