back to top
KezdőlapFormula 1Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

-

Hiába a vadiúj pálya, rengeteg kritikát kap folyamatosan a miami versenypálya. A floridai aszfaltcsík az első futam előtt leginkább a nem megfelelő színvonalú aszfaltja miatt került a kritikák kereszttüzébe.

Nagy várakozás előzte meg az első Miami Nagydíjat, amely pályát a Hard Rock Stadion körül építették fel, és nagyon komoly felvezető promóciókat kapott.

A várakozás tehát nagy volt, ám az első benyomások némileg elmaradtak a teljes elégedettségtől, ám a legnagyobb negatív kommentet a kettős Ferrari sikert hozó időmérő után születtek, ahol több pilóta is kiakadt az aszfalt minőségére.

„Az aszfalt egy vicc. Nehéz lesz rajta versenyezni, a versenyzők pedig hibázni fognak, mert ilyen helyzetbe kerülnek.” – fakadt ki röviden Sergio Pérez, akinek a csapattársa szerint pedig az ideális ív mellett annyira csúszik a pálya, mintha vizes lenne.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig elmondta, hogy a pilóták már jelezték az FIA-nak, hogy az aszfalt minősége nem üti meg a Forma-1-es szintet.

Vannak kavics darabok az ideális ív mellett. Ezzel most viszont nem tudunk semmit kezdeni. Annyit tehetünk, hogy a lehető legjobb showt varázsoljuk a pályára, de ezen jövőre mindenképpen változtatni kell majd. Nagyon nehéz lesz így versenyezni.” – vélte.

A fiatalok közül Stroll kijelentette, hogy nem szívesen megy le az ideális ívről egy előzés kedvéért, míg Tsunoda szerint pedig már egy milliméterrel is lecsúszva drasztikus mértékben érezhető a tapadás vesztés.

Ricciardo véleménye pedig az, hogy ez a körülmény ad egy kis egyediséget a pályának, de ugyanakkor egysíkúvá is teheti a versenyt.

„Teljesen rendeben van, hogy nem ugyanolyan az aszfalt mind a 23 verseny helyszínen. Nem bánom, ha van a pályák között különbség, ami egy-egy helyszínt egyedivé, különlegessé változtat. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy vezetés szempontjából nem egy jó aszfalt ez. Nem arról van szó, hogy ez hű de komoly kihívás lesz, hanem konkrétan arról, hogy csak egy íven tudsz haladni, és ennyi. A kihívás helyett inkább egydimenzióssá teszi az egészet” – jelentette ki Ricciardo.ra