back to top
KezdőlapFormula 1A Red Bull tagadja, hogy bajban lenne; nagyot gyorsulhat Barcelonára

A Red Bull tagadja, hogy bajban lenne; nagyot gyorsulhat Barcelonára

-

Bőven van még pénze fejleszteni a Red Bullnak, amelyről olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy az újításokra szánt költségvetésének nagy részét már elköltötte. És amikor éppen nem a teljesítmény javítását célzó új elemeket vetnek be, akkor is gyorsulhatnak.

Mattia Binotto a Miami Nagydíj utáni nyilatkozatában arra utalt, hogy a Red Bull eddig többet költött fejlesztésekre a Ferrarinál, és a folytatásban biztosan nem fog tudni annyi újítást hozni az RB18-ra, mint a maranellóiak az F1-75-re. Olasz sajtóhírek szerint az energiaitalos alakulat 10 millió dolláros fejlesztési büdzséjének kétharmadát már fel is élte, ami öt versennyel a szezon kezdete után meglehetősen nagy gondot jelentene.

Csakhogy a holland De Telegraaf csapathoz közel álló forrásaira hivatkozva azt írja, hogy ez  „nonszensz”, és a Red Bull egyszerűen azért tudott eddig nagyobb ütemben fejleszteni a Ferrarinál, mert egyéb területeken pénzt spórolt meg. Ezek közé tartozik, hogy a korábban megszokottnál kevesebb tartalék alkatrészt gyártanak (három-négy elem helyett gyakran csak egyet), illetve kisebb személyzettel utaznak a versenyekre, és aki csak teheti, a Milton Keynes-ben található központból dolgozik.

A cikket jegyző Erik van Haaren arra is kitért, hogy az eddigi, Ferrariénál gyorsab fejlesztési ütemet nem a kényszer szülte, és a Red Bull nem kapkodva igyekezett ledolgozni a hátrányát a vörös autókkal szemben. Éppen ellenkezőleg: minden a szezon előtt meghatározott ütemterv szerint zajlik, ami alapján az augusztusi nyári szünetig csak stratégiailag fontos versenyeken jönnek majd fejlesztések, míg a nyári szünet után várható egy átfogóbb fejlesztési csomag.

Sergio Pérez, Red Bull
A Red Bull eddig nagyon hatékonyan fejlesztette az idei autóját Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mindeközben olyan pletykák is felröppentek, hogy a Ferrari az FIA közbenjárását várja azzal kapcsolatban, hogy a Red Bull betartja-e a költségplafon szabályozásait. Helmut Marko, a bikások tanácsadója az F1-insidernek elmondta, nem trükköznek. „A Ferrari és mi egyenlő feltételek mellett versenyzünk. A különbséget az fogja jelenteni a jövőben, hogy ki hozza ki a legtöbbet a csomagjából az adott pályán. Továbbra is várjuk a nagy csatát, és teljes mértékig megbízunk az FIA-ban, hogy garantálja, minden szabályos” – szögezte le a 79 esztendős osztrák.

Azért Barcelonában is gyorsulhatnak

Noha nagy fejlesztésekre az imolai csomag bevetése után a Spanyol Nagydíjra nem számíthatunk a Red Bulltól, Marko elárulta, hogy könnyebb autóval érkeznek majd a katalán pályára, ami önmagában jelentős javulást eredményezhet. „Olyan elemekkel megyünk Barcelonába, amelyekkel végre optimális súlyú lesz az autó. Eddig viszonylag sokkal voltunk a 798 kg-os határ felett.”

A De Telegraaf azt is tudni véli, hogy az RB18-as 3-5 kg-mal lesz könnyebb, ami önmagában a barcelonai pályán akár körönként másfél tizedes gyorsulást is eredményezhet a korábbi állapothoz képest. A Spanyol Nagydíjra a Ferrari átfogó fejlesztési csomaggal érkezik; érdekes lesz látni, hogy ezzel ellensúlyozni tudják-e a Red Bull súlycsökkenésből adódó előrelépését.