back to top
KezdőlapFormula 1Wolff: Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost

Wolff: Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost

-

Toto Wolff sosem kételkedett George Russell tehetségében, ezúttal is komoly dicséretet osztott ki fiatal brit pilótájának.

Russell idén igazolt a Mercedeshez három Williamsnél, a mezőny végén eltöltött esztendő után. Most sem lett viszont sokkal könnyebb a helyzete abból a szempontból, hogy gyakran előfordul, hogy a középmezőnyben kell harcolnia csapata gyenge idénykezdése miatt. Mindazonáltal eddig kiválóan teljesít, a világbajnokságban is magabiztosan előzi csapattársát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Még ha sokszor szerencsésebben is alakultak számára a dolgok, mindenképp elégedett lehet ezzel a teljesítménnyel.

Wolff sosem kételkedett Russell tehetségében, aki a Formula 3-at (akkori GP3-at) és a Formula 2-t is elsőre megnyerte, majd ezután jöhetett a Williamses korszak. Az osztrák szerint ez egy ideális tanulási folyamat volt a 24 éves pilóta számára.

„Ő nagyon racionális. Akár éppen ő a leggyorsabb és a második helyen áll, akár a 11. Az egész arról szól, hogy alkalmazza a tudományt, és megpróbálja gyorsabbá tenni az autót” – mondta Wolff a MotorsportWeek hasábjain.

Emellett azt is tetszetősnek gondolja, hogy jól kijön honfitársával, Hamiltonnal: „Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost.”

Forrásgpblog.com