back to top
KezdőlapFormula 1A McLaren mindenkit lepipált a fejlesztési dömpingben

A McLaren mindenkit lepipált a fejlesztési dömpingben

-

A Spanyol Nagydíj első szabadedzése előtt kiderült, hogy a McLaren hozta a legtöbb újítást Barcelonába.

Az idei évtől a csapatoknak kötelező jelleggel be kell számolniuk róla, hogy milyen fejlesztéseket hoztak az autójukra az adott versenyhétvégén. Noha az erről szóló dokumentum meglehetősen elnagyolt, és nem részletezi a pontos újításokat, arra jó, hogy megnézzük, darabra ki, mennyi fejlesztéssel készült. 

A Spanyol Nagydíj pénteki napjának délelőttjén így megtudhattuk, hogy – noha eddig nem nagyon reklámozta – a McLaren módosított a legtöbb helyen az autóján a barcelonai futamra. Noha ezek a változtatások kevésbé látványosak, mint a gyakorlatilag B-autóval előrukkoló Aston Martin esetében, a várakozások szerint nagyban javíthatják az MCL36 teljesítményét.

Az első szabadedzésen Lando Norris autóján lesz fent az összes újítás, míg Daniel Ricciardo például a korábbi diffúzorral megy, hogy összehasonlíthassák a két elemet

Az autó elejétől hátrafelé haladva a wokingiak módosítottak az első szárnylapokon, az első felfüggesztésen, a fékcsatornákon, a padlólemezen, az oldalszekrényeken, a hűtőnyílásokon, a hátsó szárnyon, a hátsó féknél levő terelőszárnyon, a pilótafülke oldalán, és a diffúzoron is. 

Valóban csak a Haas nem fejlesztett

Az FIA-dokumentum kiadásával hivatalossá vált az is, hogy valamilyen fejlesztéssel mindenki készült a Spanyol Nagydíjra a Haast kivéve, amely már előre jelezte, hogy csak versenyek múlva módisítanak a VF-22-esen. A Ferrari és a Red Bull egyaránt új padlólemezzel rukkolt elő, az F1-75-ösön pedig a hátsó szárny és a hátsó fékszárnyak is újak, miközben az RB18-ason az első szárnylapok újultak meg. A Mercedes az első szárnyvégnapokon, a padlólemezen és a hátsó fék szárnyain módosított.

A bal oldali képen látható, hogy a Mercedes is átvette az Aston Martin, majd a Red Bull és a Ferrari által is alkalmazott szárnyat, amelyet az autó alatt futó csatornák nyílásának elejére helyezett el

A legnagyobb mértékben az Aston Martin, a McLaren és az Alfa Romeo autója változott meg, de új, nagyobb leszorítóerős hátsó szárnyat hozott Barcelonába a Williams, az Alpine és az Alpha Tauri is. A famenzaiaknak ez az egyetlen fejlesztése, míg a másik két csapat több újítást is bevet.

ForrásAutosport