back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc egy hiba után szerezte meg a pole-t Spanyolországban

Leclerc egy hiba után szerezte meg a pole-t Spanyolországban

-

A Spanyol Nagydíj időmérő edzésére tovább melegedett az idő, így nem volt egyszerű dolga a mezőnynek.

Q1

Miután a harmadik szabadedzésen nem tudott részt venni, Pierre Gasly hajtott elsőként pályára. Az AlphaTauri azonban továbbra sem tűnt hibátlannak, olykor némi füstfelhőt hagyott maga után.

Az első komolyabb időt Verstappen futotta 1:20.091-gyel, később azonban a két Ferrari állt az élre.

Közben a boxutcában Strollt rossz ütemben engedte ki az Aston Martin és hajszál híján összeütköztek.

Leclerc, Sainz és Verstappen jutottak tovább a legjobb helyeken, míg kiesett a két Williams, a két Aston Martin, valamint a hazai pályán vezető kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

Q2

Eleinte nem volt mozgás a pályán, az csak kb 10 perccel az etap vége előtt népesült be. Hamiltoné volt az első gyorskör, azonban hamarosan Russell vette át tőle a vezetést 1:19.470-nel.

Ezt követően némileg meglepő módon nem nagyon sikerült javítani a többieknek, így Russell-Hamilton maradt a sorrend az élen.

Pár perccel a vége előtt a versenyigazgatás minden versenyzőnek üzent, mi szerint nem megengedett, hogy a boxucából kifelé haladva szándékosan lassú legyen valaki – annak érdekében, hogy lemaradjon az előtte haladókról, így légüres térben, háborítatlanul futhasson gyorskört.

Végül Verstappen lett a Q2 leggyorsabbja, míg Kevin Magnussen ismét villantott a Haasszal, és az 5. helyen jutott tovább. Befért a top10-be a csapattárs Mick Schumacher is, ez azonban annak is köszönhető, hogy Norris utolsó gyorskörét elvették.

Így a McLaren britje nem jutott tovább, csak úgy, mint Ocon, Tsunoda, Gasly, és Zhou is.

Q3

Sainz állt az élen, és Leclerc épp azon volt, hogy jobb kört fusson csapattársánál, mikor megforgott, így nemhogy nem előzte meg a spanyolt, de egyelőre mért köre sem lett.

Ellenben Verstappen remek körrel, 1:19.073-as átvette a vezetést.

A Q3 második gyorskörei során Leclerc pótolta, amit elsőre elhibázott, és átvette a vezetést. Sainz javítani tudott idején, de 3. maradt Verstappen mögött. A holland közben meg is szakította gyorskörét és visszatért a boxba, miután motorproblémáról számolt be.

Végül Leclerc megszerezte idei negyedik pole pozícióját, Verstappen, Sainz és Russell előtt.

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Charles Leclerc Ferrari 1:18.750
2 Max Verstappen Red Bull 1:19.073 0.323
3 Carlos Sainz Ferrari 1:19.166 0.416
4 George Russell Mercedes 1:19.393 0.643
5 Sergio Peérez Red Bull 1:19.420 0.670
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.512 0.762
7 Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 1:19.608 0.858
8 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:19.682 0.932
9 Daniel Ricciardo McLaren/Mercedes 1:20.297 1.547
10 Mick Schumacher Haas/Ferrari 1:20.368 1.618
Q2
11 Lando Norris McLaren/Mercedes 1:20.471 1.721
12 Esteban Ocon Alpine/Renault 1:20.638 1.888
13 Yuki Tsunoda AlphaTauri/Red Bull 1:20.639 1.889
14 Pierre Gasly AlphaTauri/Red Bull 1:20.861 2.111
15 Zhou Guanyu Alfa Romeo/Ferrari 1:21.094 2.344
Q1
16 Sebastian Vettel Aston Martin/Mercedes 1:20.954 2.204
17 Fernando Alonso Alpine/Renault 1:21.043 2.293
18 Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1:21.418 2.668
19 Alexander Albon Williams/Mercedes 1:21.645 2.895
20 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 1:21.915 3.165