back to top
KezdőlapExtraChadwick akár "mítoszromboló" is lehet - Véleménycikk

Chadwick akár „mítoszromboló” is lehet – Véleménycikk

-

Jamie Chadwick mindkét eddigi W Series szezont megnyerte, és az idei, harmadik szezonban is dominál. Mit üzen ez?

A W Series egy kimondottan női versenyzők számára létrehozott bajnokság, azzal a céllal, hogy platformot nyújtson a lányoknak arra, hogy jobban megismerje őket a közönség és a szakma egyaránt. Ezt pedig egészen jól teljesíti is, hiszen a bajnokság mostanra már rendszeresen a Forma-1 egyik betétversenye, kiegészítő eseménye.

Az eredeti cél azonban nem csak ez, hanem hogy ugyanolyan értékű „junior” bajnoksággá váljon, mint az F3 és F2, hogy a W Series legjobbjai a Forma-1-be kerülhessenek.

A magam részéről alapvetően jó ötletnek tartom ezt a női bajnokságot, de vannak dolgok, elméletek, melyekkel nőként sem értek egyet. Hamarosan kitérek erre is.

Az mindenképpen jó, hogy egyenlő feltételeket és anyagi akadálymentességet nyújt a bajnokság ahhoz, hogy ezeket a lányokat megismerhessük, hogy nemzetközi porondon versenyezhessenek. Ezzel semmi gond nincs, sőt kifejezetten jónak tartom.

Eddig nem sikerült kimagaslót nyújtani

Hosszú évek óta téma, hogy kellene női versenyző a Forma-1-be (Giovanna Amati volt az utolsó, 1992-ben). Állítólag Bernie Ecclestone többször is próbálta Amerikából az F1-be csalni az egyik legjobb versenyzőnőnek tartott Danica Patricket, de ő mindannyiszor visszautasította azt.

A 2010-es évek elején volt rá némi esély, hogy Susie Wolff lesz a következő nő az F1-ben, hiszen akkoriban a Williams fejlesztő- majd tesztpilótája lett, és részt vehetett pár szabadedzésen, és teszteken a csapattal. Végül azonban versenyzői ülést nem kapott.

Susie Wolff, grid girl
Susie Wolff, még Williamsesként

Mostanra világszerte nagyra nőtt a diverzitás kérdésköre, így kulcskérdés lett a Forma-1-ben, a motorsportokban is. Ez ismét olyasmi, amivel alapjában véve egyetértek. Egyetértek azzal, hogy senkit ne érjen negatív megkülönböztetés a neme, bőrszíne, vallása, nemzetisége, szexiális irányultsága, stb. miatt. De olykor talán ezzel is, mint mindennel, átesünk a ló túloldalára, és erőszakkal akarunk egy képletbe olyan elemeket illeszteni, melyek nem odavalók. És nem a felsorolt jellemzők alapján nem odavalók.

Az egyenlőség az én olvasatomban azt jelenti, hogy azonos feltételek vonatkoznak mindenkire nemtől, nemzetiségtől, stb. függetlenül. Üdvözölném, ha lenne női versenyző az F1-es mezőnyben, amennyiben a srácok létráját mászta meg és tényleg alkalmas rá. Szerintem ezzel a legtöbben ugyanígy vannak. Nem látom azt, hogy „üldözve” lennének a nők az F1-ben és kézzel-lábbal tiltakoznának ellenük. Sőt. Úgy gondolom, mindenki pozitívan állna hozzá, ha valós teljesítmény alapján oda tudna jutni egy nő.

De lehetséges ez egyáltalán?

A GP3 volt talán az F1-hez legközelebb álló bajnokság, melyben az utóbbi években szinte mindig szerepelt nő, olykor több is.

2012-ben Alice Powell, Vicky Piria és Carmen Jordá képviselte a női nemet a GP3-ban. Powell szerepelt a legjobban, aki 1 ponttal a 19. helyen végzett. Powell jelenleg a W Seriesben versenyez, Piria is kipróbálta ott magát, de jelenleg GT-zik.

Jordá külön eset némileg, GP3 után ő az akkori Lotus csapat F1-es fejlesztőversenyzője lett. Ezen sok korábbi versenytársa is kiakadt, hiszen az eredményes srácok sem jutottak olyan lehetőséghez, mint akkor Jordá, aki sosem szerzett GP3-ban pontot és mindig a mezőny végén szerepelt valahol…

Carmen Jordá | Fotó: GP3

A következő Tatiana Calderón volt, aki 2016-tól 2018-ig versenyzett a GP2-ben. Legjobb év végi eredménye a 16. helyezés. 2019-ben F2-ben versenyzett, ahol 22. lett.

Személy szerint az utóbbi évek egyik legjobbjának Sophia Flörsch-t tartom, de még ő sem tudott eredményt felmutatni F2-ben a srácok között.

Most mindenki a W Seriestől várja az áttörést

Az üzenet az, hogy a nők igenis lehetnek ugyanolyan jó versenyzők, mint a férfiak. Noha a fenti GP3-as esetek ezt kevéssé reprezentálták…

A W Series-t Chadwick uralja. Legalább annyira, mint Lewis Hamilton az elmúlt években a Forma-1-et.
Talán állíthatjuk is, hogy jelenleg ő a legjobb formaautós versenyzőnő.

Jelenleg a harmadik W Series szezon zajlik, eddig összesen 17 versenyen vannak túl. Chadwick ezek mindegyikén részt vett. A 17-ből 9 alkalommal nyert, gyakran fölényesen, és mindössze kétszer fordult elő, hogy nem állt dobogóra. Idén, bár még nem járnak a szezon felénél, jelenleg duplaannyi pontja van, mint a második helyen álló Abbi Pullingnak. Abszolút dominál, a többi lány szinte labdába sem rúghat mellette.

Mivel harmadik éve a Williams fejlesztő versenyzője, és sokan szeretnék, ha ő valóban célba érne és F1-es versenyzővé válna. De legalábbis először kapjon lehetőséget egy F1-es szabadedzésen.

A marketing értéke mindenképpen nagy lenne e történésnek, ugyanakkor veszélyes vizekre eveznének. Fel is értékelheti a W Seriest, vagy akár sárba is tiporhatja.

Ha elfogadhatóan teljesítene, nem lenne semmi gond. De mi van akkor, ha nem tudná felvenni a kesztyűt az F1-esekkel, még a mezőny végén sem? Akkor felmerül a kérdés, hogy ha így jár az, aki egyértelműen domináns a többi lány között a W Seriesben, akkor mégis miként teljesítenének a többiek? Nem biztos, hogy jó üzenet.

Jamie Chadwick
Chadwick épp egy W Series győzelmet gyűjt be  |  Fotó: Williams Racing
S ha már üzenet…

Abszolút személyes vélemény, és lehet, hogy csak szőrszálhasogatás, de az én értelmezésemben a „nők is lehetnek F1-es versenyzők” állítás teljesen ellenétes azzal, hogy nem F2-ben, F3-ban versenyeztetik a lányokat, hanem egy külön nekik kitalált, „steril” bajnokságban.

Ha „vagyunk olyan jók, mint a férfiak”, akkor versenyezzenek ugyanazokban a bajnokságokban és tűnjenek ki közülük. Ez rendben van. Ha külön bajnokságot, netán külön „Forma-1-et” csinálunk nőknek, az is teljesen rendben van. De a kettő számomra kissé ellentétes üzenetet hordoz.

Mint mondtam, szerintem tök jó dolog a W Series, csak nem vagyok benne biztos, hogy igazán szolgálja azt a célt, melyre kitalálták…

Nektek mi a véleményetek?

Írjátok meg kommentben (kulturáltan!) Facebookon, vagy Twitteren