back to top
KezdőlapFormula 1De Vries egy másik csapathoz is beülhet egy első szabadedzésre

De Vries egy másik csapathoz is beülhet egy első szabadedzésre

-

Nyck de Vries a Spanyol Nagydíj hétvégéjén debütált a Forma-1-ben, hiszen ő vezethette az egyik Williamst az első szabadedzésen.

Viszont a jelek szerint nem ez volt a holland egyetlen ilyen lehetősége, mert állítólag egy másik csapat autójába is beülhet valamikor az év folyamán. Ráadásul nem is akárkinél láthatjuk majd de Vriest, ugyanis a Mercedes nézte ki magának. Ennek fő oka természetesen az az idén behozott szabály, mely minden csapatot kötelezi arra, hogy legalább két pénteki első szabadedzésre ültessenek be egy tapasztalatlan, fiatal pilótát.

De Vries egyébként pozitívan nyilatkozott a Williamsnél teljesített edzésével kapcsolatban, ahová talán már vissza sem tér idén, legalábbis Dave Robson szerint, aki elárulta, hogy többet már nem tervezik beültetni de Vriest az autójukba első szabadedzésre. A holland Albon helyét vette át és meg is tudta verni a csapat állandó pilótáját, Nicholas Latifit.

De Vries elmondta, hogy úgy érezte, többet is elérhetett volna, de összességében elégedett volt a munkájával.

„Nagyon elégedett voltam a munkámmal, de tudom, hol tartunk az autókkal” – nyilatkozta többek közt a RacingNews365-nek. „Tudom, hogy nagyon korán kimentem a C3-as gumival [ami Barcelonában a leglágyabb volt – a szerk.]. Elég nagy forgalomba is kerültem Valtteri [Bottas] miatt a 3. szektorban. Egyszerűen úgy éreztem, hogy több van benne, ismerve a garázs két oldalának helyzetét. Nyilvánvalóan mindenki hoz fejlesztéseket, de azt hiszem, volt még bennünk. De a személyes oldalamról nézve rendben volt.”