back to top
KezdőlapFormula 1Red Bull: Verstappen nem elégedett

Red Bull: Verstappen nem elégedett

-

Most, hogy az első két szabadedzés lement Monacóban, és nagyon úgy tűnik, hogy Max Verstappen és a Red Bull máris lépéshátrányba került a Ferrarival és Charles Leclerc-rel szemben. A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint még bőven van lehetőségük arra, hogy előrébb lépjenek a jelenlegi formájukhoz képest.

Nagyon úgy fest az eddigi események alapján, hogy Monte Carlóban is a Ferrari és a Red Bull pilótái közül fog majd kikerülni a végső győztes. Az olaszok a délutáni gyakorlás során 1-2-ben zártak, ami bizakodásra adhat okot a Tifosinak és Mattia Binottóéknak egyaránt. Monacóban pedig különösen fontos az időmérő edzés, ugyanis a pályán szinte lehetetlen előzni. Emiatt pedig a pole-pozíció ezen a versenypályán felér egy fél győzelemmel.

Horner a pénteki nap végén a Sky Sports munkatársainak értékelte a napjukat. „Legfőképpen a hosszú etapokra koncentráltunk, mert a mai nap volt az egyetlen valós esélyünk erre. A Ferrarik most is nagyon gyorsak voltunk és ugyan nem tudjuk, milyen motormódokat használtak az edzések során, emellett nem szabad elmennünk csak úgy.”

„Az egyes kanyarban kell csak időt nyernünk” – ismerte el a brit szakember Verstappenről, aki pénteken többször is hibázott az általa említett Saint Devote-ban. „Max nem volt valami boldog az autóban, ami miatt megpróbáltunk változtatni valamilyen mértékben a beállításokon. Checo is jó edzést járt, nagyon gyorsan magabiztossá vált az RB18 volánja mögött.”

Forrásgpblog.com