back to top
KezdőlapFormula 1Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

-

A Monacói Nagydíj első rajtkockáját a hazai pályán versenyző Charles Leclerc foglalhatta el. Mellőle ferraris csapattársa, Sainz indult, míg a második sorban a két Red Bull sorakozott fel Pérez és Verstappen sorrendben.

Mire azonban el kellett volna rajtolniuk, megérkezett az eső a városállam területére, ezért 9 perccel csúsztatták a rajt időpontját és mindenki más kék jelölésű esőgumit kapott.

Később tovább tolták az eredeti 15:00-s kezdést 15.16.-ra.

A biztonsági autó mögött kezdett el a mezőny felvezető köröket futni; a pálya egyes területein nagyon sok volt a víz. Két felvezető kör után azonban piros zászlóval meg is szakították az el nem kezdett versenyt. Ennek ellenére a versenytávot egy körrel csökkentették.

16.05-kor indult el a mezőny ismét felvezető körre a biztonsági autó mögött. Latifinek azonban sikerül összetörnie a Williamset a hajtűnél, illetve Stroll az autója jobb hátulját vágta a falhoz, melynek következtében defektet kapott. Mindketten eljutottak a boxig, Latifi új orrkúpot kapott, Stroll kerékcserét teljesített.

Ezt követően gördülő rajttal indult el a verseny, Stroll már intermediate gumikat kapott, a boxban majdnem sikerült összeütköznie Latifivel.

Gasly intermediate gumikon hajszál híján a korlátoknak ütközött, de sikerült pályán tartania az autót. Később azonban kezdtek jól működni a gumik az AlphaTaurin.

Schumacher is interen volt már, majd Vettel és Tsunoda is megkapta a zöld jelölésű gumikat.

Mindeközben az élen nem történt változás, Leclerc magabiztosan körözött az esőgumikkal az élen, és követte őt Sainz, Pérez és Verstappen.

A 15. helyen haladó Gasly a 11. körre megérkezett Zhou (esőgumikon) nyakára, és már az előzési lehetőséget kereste a száradó pályán. A 12. körben aztán sikerült is neki az előzés, majd rögtön Ricciardo sarkában találta magát. Többször is benézett az ausztrál mellé, majd a 14. körben viszonylag simán előzte meg a mclareneset az uszodánál. A francia versenyző az intermediate gumikon a mezőny leggyorsabbja volt.

A 16. körben Hamilton is a boxba hajtott cserére, és ő is intermediate gumikra váltott. A 9. helyre tért vissza.

A következő körben az élmezőny is megkezdte a cseréket. Elsőként Pérez érkezett intermediate-ekért. Ő az 5. helyre tért vissza, Norris mögé, majd érkezett a brit is cserére, így Pérez a 4. helyen folytatta.

Hamilton a 18. körben Ocont próbálta megelőzni, de a francia rázárt, mire össze is értek, a helycsere pedig elmaradta. Ezért az esetért a verseny későbbi szakaszában Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

Mindeközben Leclerc és Verstappen is érkezett cserére, így Sainz vette át a vezetést ideiglenesen, Pérez előtt.

Albon és Schumacher volt az első, akik száraz pályára alkalmas, slick gumikat kaptak.

Hamilton tovább próbálkozott, igyekezett Ocon mellé férkőzni.

A 22. körben mindkét Ferrari kerékcserére érkezett, slickre váltottak, majd sorra így tettek a többiek is. Így tett a két Red Bull is.
Leclerc egy káromkodást is eleresztett, ugyanis a csapata kihívta a boxba először, és már épp befelé tartott, mikor azt az információt kapta, hogy mégse jöjjön még, mert Sainz már bent állt. A monacói azonban ekkor már kénytelen volt kimenni a boxba, és időt is veszített, míg megvárta maga előtt Sainz kerékcseréjét.

Időközben Magnussen feltűnésmentesen kiállt a versenyből.

A cserék után Pérez állt az élen, Sainz, Verstappen és Leclerc előtt.

A 27. körben ékezett a biztonsági autó, miután Mick Schumacher csapta falba az autóját, miután annak megcsúszott a hátulja. A Haas ketté is tört, de a versenyző épségben kiszállt belőle.

A 30. körben piros zászlóval megszakították a versenyt, míg a tecpro falat helyreállították.

17:16-kor safety caros felvezető kör következett, majd a 33. körrel folytatódott a verseny, ismét repülőrajttal.

Pérez pár kanyar után állóra fékezte a gumijait az 5-ös kanyarban, de meg tudta tartani a vezető pozícióját.

A 39. körben a körszámláló időlimitre váltott, és 31 perc perc volt hátra a versenyből.

Az 51. körben Zhou próbálta volna előzni Tsunodát, mikor az alagút kijáratánál megcsúszott az autója hátulja, de a kínai szépet mentett és megúszta mindenféle ütközés nélkül.

Az esetet követően Zhou jelezte is rádión, hogy az incidens után, lehet, hogy új alsónadrágra lesz szüksége.

Mindeközben Albon is kiállni kényszerült a versenyből.

12 perccel a leintés előtt Sainz elkezdett felzárkózni az élen haladó Pérezre, és egyre inkább nyomás alá helyezte a spanyol a mexikóit.

Végül azonban nem került sor előzére, így némi kárpótlásként a barcelonai csapatutasítás után, Pérez nyerte a Monacói Nagydíjat, Sainz és Verstappen előtt. A további pontszerzők: Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Bottas és Vettel. Ocon ugyan a 9. helyen ért célba, de időbüntetése miatt kiesett pontszerzők közül.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Diff
1 Sergio Perez Red Bull
2 Carlos Sainz Ferrari 1.154
3 Max Verstappen Red Bull 1.491
4 Charles Leclerc Ferrari 2.922
5 George Russell Mercedes 11.968
6 Lando Norris McLaren 12.231
7 Fernando Alonso Alpine 46.358
8 Lewis Hamilton Mercedes 50.388
9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 52.525
10 Sebastian Vettel Aston Martin 53.536
11 Pierre Gasly AlphaTauri 54.289
12 Esteban Ocon Alpine 55.644
13 Daniel Ricciardo McLaren 57.635
14 Lance Stroll Aston Martin 1:00.802
15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1 kör
17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
Alex Albon Williams
Mick Schumacher Haas
Kevin Magnussen Haas