back to top
KezdőlapFormula 1Wolff már kinézte Hamilton utódját a Mercedesbe?

Wolff már kinézte Hamilton utódját a Mercedesbe?

-

Lévén jövőre már 38 éves lesz, vélhetően egyre közelebb van Lewis Hamilton visszavonulása, a Mercedesnek így egyre inkább foglalkoznia kell azzal, hogy ki veheti majd át sztárpilótája helyét. Toto Wolffnak már meg is van az első számú jelöltje?

Egy ideig úgy tűnt, hiába nyerte meggyőző fölénnyel a 2019-es Forma-2-es szezont, Nyck de Vries számára ez sem lesz elég ahhoz, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben. Az immár 27 esztendős hollandra azonban a jelek szerint nagyon is számít a Mercedes, ami azt jelenti, hogy a jövőben akár a mezőny egyik legjobb csapatában kezdheti meg késleltetett, ám végül csak beinduló F1-es karrierjét.

Legalábbis a túraautó-legenda Tom Coronel szerint, aki úgy véli, honfitársa lesz az első számú esélyes Lewis Hamilton helyére, amikor a hétszeres világbajnok majd visszavonul. Coronel szerint ugyanis az F1-ben még soha nem versenyző, nagydíjhétvégén először az idén, Barcelonában vezető (Alex Albon helyére ugrott be az első szabadedzésre a Williamsnél) de Vries nem véletlenül a Mercedes teszt és tartalékpilótája még úgy is, hogy alig van F1-es tapasztalata.

„Ha Lewis Hamilton abbahagyja, Nyck de Vries fogja megkapni az ülését. Tudják, miért? Mert ahogyan azt már egy éve mondom, Nyck Toto Wolff biztosítéka” – jelentette ki Coronel a RacingNews365.nl podcastjában.

Ez pedig annyit tesz, hogy Wolff nem akar még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint amilyenben 2016 végén került, amikor Nico Rosberg a vb-címmel a zsebében váratlanul bejelentette a visszavonulását.

Nyck de Vries,
Nyck de Vries a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén Fotó: Williams

„Ezt már átélte egyszer Rosberggel. Nem akarom azt mondani, hogy »használja« Nycket, de ezért tartja magához közel – fejtegette Coronel. – Ez a srác mindent megtesz, amit meg kell tennie. Megnyert minden bajnokságot, amit meg kellett nyernie. George Russell, Lando Norris és Max Verstappen generációjához tartozik, és ha megnézzük az eddigi eredményeit, valamint, hogy mit csinál most, láthatjuk, hogy minden megvan benne, ami az imént említett pilótákban, és az ember pontosan ezt is kapja tőle.”

Regnáló Formula E-bajnokként de Vries legutóbbi F1-es kiruccanásakor is megmutatta, hogy nem véletlenül tartja őt nagyra Wolff, hiszen a számára teljesen ismeretlen Williamsszel azonnal gyorsabb volt Nicholas Latifinél a barcelonai első szabadedzésen, elmondása szerint pedig jóval többet is ki tudott volna hozni az autóból, ha nem kerül forgalomba, és nem olyan korán hajt pályára a lágy keverékű Pirelliken.

Hogy valóban a jövőre már 38 esztendős Hamilton utódjaként tekint-e rá Wolff, azt még egy ideig valószínűleg nem fogjuk megtudni, ám az nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy az osztrák üzletember meg fogja próbálni 2023-ra versenyzői üléshez juttatni védencét, erre pedig a legjobb lehetősége a Williamsnél lehet. Addig is ne lepődjünk meg azon sem, ha az idén még egyszer látjuk őt első szabadedzésen, csak már nem a Williams, hanem a Mercedes színeiben.