back to top
KezdőlapFormula 1Hamiltont végül nem büntették meg az irreális lassúsága miatt

Hamiltont végül nem büntették meg az irreális lassúsága miatt

-

A Mercedes és Lewis Hamilton is fellélegezhet, miután a stewardok nem találták őt bűnösnek, amiért a bakui időmérő edzés második szakaszában túlságosan lassan közlekedett Lando Norris és Daniel Ricciardo előtt 

A hétszeres világbajnok Mercedes pilóta nagyon szeretett volna magának szélárnyékot szerezni és emiatt megpróbálta maga elé engedni az arra autózó két McLarent. Azonban Hamilton nagy pechjére Norris észnél volt és a versenymérnöke azonnal rá is szólt, hogy „ne hagyja, hogy Hamilton hülye játékokat játsszon vele”, mondván ó van elöl és ha a delta ideje nem lesz jó, akkor őt fogják elmeszelni a versenybírák.

Az FIA-nál azonban semmi rosszat nem véltek felfedezni Hamilton akciójában és semmi féle szankcióban nem részesítették a britet. A döntésüket pedig azzal indokolták, hogy „ugyan a 44-es rajtszámú autó lassan közlekedett, de mindezt úgy tette, hogy nem haladta meg az előírt delta időt, ráadásul nem is ideális íven tartózkodott ezen pillanatokban, így nem jelentette veszélyt a versenytársaira.”

„Azon csapatok közé tartoztunk, akiknek nem volt erős a végsebessége, ezért szerettem volna magamnak szélárnyékot szerezni” – magyarázta Hamilton az edzés után a The Race-nek.

„A szabály ilyenkor az, hogy az első és a második biztonsági autós vonal között haladva nem szabad túllépned a delta időt. Én ezt be is tartottam, ezután húzódtam le, hogy elengedjem a mögöttem érkezőket, de senki nem akart elmenni.”

Norris végül Hamilton mögött maradt és úgy próbálta meg elérni a Q3-at, azonban végül csak a 11. helyet szerezte meg magának. A McLaren britje szerint ugyanakkor klasszis honfitársa „semmi szabálytalanságot nem követett el, ami miatt egyáltalán nem érdemelt semmi féle büntetést.”

A hivatalos ítélet:

Forráswtf1.com