back to top
KezdőlapTouring CarDTMÚjonc győzelem született a második imolai DTM-futamon

Újonc győzelem született a második imolai DTM-futamon

-

Ricardo Feller élete első DTM-es győzelmét aratta az imolai hétvége második versenyén. Az Abt Audi pilótája a 14. körben előzte meg márkatársát, Dev Gore-t, ezek után pedig már semmi sem veszélyeztette a sikerét. A harmadik helyen a BMW-s Marco Wittmann ért célba.

Feller a pole-ból kezdte a versenyt, majd a startnál meg is tartotta a vezetést, később viszont mégis elvesztette, amikor az utolsó kanyarból kifelé kissé lecsúszott a pályáról és lendületet vesztett, ekkor jött be elé a mellőle induló Felipe Fraga.

A svájcinak azonban még maradt esélye visszatámadni, hiszen a safety car is bejött a pályára Ineichen és Preining Rivazza 1-beli ütközése miatt. A tegnapi győztes René Rast sem tudta befejezni a futamot, jobb hátsó defektje miatt kellett feladnia a küzdelmeket.

Dev Gore a rajt után visszaesett a mezőny végére, miután a kavicságyban tudta csak kikerülni a koccanó Buhk és Vanthoor autóit. Az amerikai Mainival együtt hamar kiállt, ez viszont azt eredményezte, hogy a mezőny elejére került, amikor az élen állók kiálltak a hatodik körben.

Az újraindításnál Fellernek sikerült Fraga elé kerülnie a Tamburellóban, akit a nagyot rajtoló Auer is megtámadott, viszont ők már összeértek, és a brazil jobb hátsó defektet kapott, így teljesen elszálltak az esélyei. Fellernek ezt követően elég volt már csak maga elé figyelnie és megleőznie Gore-t, amit a Piratella felé meg is tett a 14. körben.

Az első két helyen tehát már maradt Feller és Gore, a harmadik helyért viszont Wittmann az utolsó körben előzte meg Auert, aki éppen csak meg bírta tartani a negyedik helyet a bajnoki éllovas Sheldon van der Lindével szemben.

A hétvége második futamának végeredménye:

Versenyző Márka Csapat
1. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt
2. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg
3. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst
4. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward
5. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
6. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert
7. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM
8. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg
9. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward
10. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser
11. 🇩🇪 Timo Glock BMW Ceccato
12. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt
13. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt
14. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst
15. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM
16. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser
17. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse
18. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt
🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto
🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward
🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser
🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR
🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
🇩🇪 René Rast Audi Abt
🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser
🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke
🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR

 

A pontverseny állása:

Pilóta Márka Csapat Pont
1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert 80 0
2. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser 68 -12
3. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg 62 -18
4. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward 60 -20
5. 🇩🇪 René Rast Audi Abt 49 -31
6. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt 44 -36
7. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM 40 -40
8. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes HRT (Haupt) 37 -43
9. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst 35 -45
10. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt 30 -50
11. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse 22 -58
12. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert 22 -58
13. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR 18 -62
14. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg 18 -62
15. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward 13 -67
16. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard 13 -67
17. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR 12 -68
18. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes HRT (Haupt) 12 -68
19. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser 8 -72
20. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse 3 -77
21. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM 2 -78
22. 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 0 -80
23. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst 0 -80
24. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward 0 -80
25. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto 0 -80
26. 🇫🇷 Sébastien Loeb Ferrari AF Corse 0 -80
27. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke 0 -80
28. 🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 0 -80
🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser 0 -80
🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser 0 -80