back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton negatív rekordot dönt, Schumacher pedig Badoer nyomában van

Hamilton negatív rekordot dönt, Schumacher pedig Badoer nyomában van

-

Max Verstappen az elmúlt hétvégén a kilencedik legeredményesebb Forma-1-es versenyző lett a győzelmek számát illetően, mivel a Kanadai Nagydíjon megszerezte pályafutása 26. győzelmét.

A Red Bullnak ez volt a hatodik győzelme egymás után. Még háromra van szükségük ahhoz, hogy elérjék személyes legjobbjukat, és még öt kell ahhoz, hogy elérjék a McLaren 34 éve tartó rekordját.

Mindeközben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a bahreini szezonnyitó óta először állt dobogóra. Az idei szezonban ő és a Mercedes nem olyan eredményeket ér el, mint amilyeneket az elmúlt években megszokhattunk tőlük.

Immár 10 egymást követő verseny telt el Hamilton-győzelem nélkül, ami karrierje leghosszabb ilyen sorozata. Korábban háromszor fordult elő, hogy 10 egymást követő verseny egyikén sem tudott nyerni. Ha a következő versenyen sem sikerül neki – mely egyébként a hazai verseny lesz számára (Brit Nagydíj) és csapattársa George Russell számára is -, akkor megdönti ezt a saját negatív rekordját.

Debütálása után is előbb nyert

Miután 2007 elején debütált, Hamiltonnak mindössze hat futamra volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első F1-es győzelmét, amelyet az akkori Kanadai Nagydíjon aratott. A 2008-as első bajnoki győzelmét azonban egy hosszabb győzelem nélküli időszak követte.

A mostanihoz hasonló körülmények között Hamilton és akkori csapata, a McLaren nem tudott elsőre jól alkalmazkodni az új szabályokhoz, és 2009 első futamain nem volt igazán versenyben. Hamilton végül 10 győzelem nélküli futam után végül nyerni tudott a továbbfejlesztett MP4-24-essel, Magyarországon.

További két hosszú, győzelem nélküli időszaka volt a Mercedeshez való átigazolását követően.

Hamilton jelenlegi nyeretlenségi sorozata a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíjon aratott győzelme után kezdődött, amelyet egy héttel később az abu dhabi szezonzárón szenvedett, vitatott vereség követett. Idén még egy kört sem vezetett, bár a Spanyol Nagydíjon George Russell négy körön át állt az élen a másik Mercedesszel.

Fernando Alonso szombati napja jobban sikerült: A 2012-es Német Nagydíj pole pozíciója óta először tudott az első sorba kvalifikálni. Így 40 évével és 325 napjával ő lett a legidősebb pilóta, aki Michael Schumacher óta (43 év és 103 nap) az első sorból indult egy versenyen.

A Haasnak majdnem sikerült

mick schumacher
Mick Schumacher  |  Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

Nem ők voltak az egyetlenek, akik szombaton kis rekordokat döntögettek. A Haas megdöntötte az eddigi legjobb, két autóval elért kvalifikációs eredményét, mivel az ötödik és hatodik rajthelyet szerezték meg. A versenyük azonban már nem volt ilyen eredményes. A csapat, amely a szezonnyitóról a harmadik helyen távozott a tabellán, most a kilencedik helyen áll, miután az elmúlt öt verseny egyikén sem tudott pontot szerezni.

Mick Schumacher immár 30 futamot teljesített pont nélkül; egyetlen pontot sem gyűjtött még, mióta az F1-es mezőny tagja. Ennél hosszabb pont nélküli karrierje csak öt versenyzőnek volt: Toranosuke Takagi, Brett Lunger, Max Chilton, Charles Pic és a rekordtartó Luca Badoer, aki 51 indulása során egyszer sem szerzett pontot.