back to top
KezdőlapFormula 1Abu Dhabi után Verstappen lett a "gonosztevő"

Abu Dhabi után Verstappen lett a „gonosztevő”

-

Damon Hill szerint Max Verstappent a tavalyi év után sokan gonosztevőként könyvelték el.

A holland versenyző tavaly gyűjtötte be első világbajnok címét, ám az utolsó futam vitatható történései némileg rányomták az eredményre a bélyeget. Ugyanakkor a 24 éves pilóta nem foglalkozott a szóbeszédekkel. A felkészülésére és az új érára koncentrált.

„Max egy igazi versenyző. Úgy tűnik semmi sem érdekli azon felül, hogy beüljön az autójába és futamokat nyerjen. Nagyon okos, már évekkel ezelőtt lenyűgözött azzal, hogy milyen érett. Én 17 évesen még nem tudtam mit akarok kezdeni az életemmel. Ő viszont mindig is F1-es versenyző akart lenni, és világbajnok. Az élet ezt a gondolkodásmódot igazolja. Vannak akik nem ilyenek, viszont a legtöbb fiatal srác már tudja mit akar. Ők pici koruk óta gokartoznak.” – magyarázta Hill.

Ugyan a versenyzés mellett Verstappennek kikapcsolódni is van ideje, mégis a Sky Sports szakértője szerint a vezetés az ami igazán élteti.

„Úgy tűnik a külső dolgok nem vonják el a figyelmét. Ő nem olyan, mint Daniel Ricciardo, aki nagyon szeret szerepleni. Nem is olyan, mint Sebastian Vettel vagy Lewis Hamilton, akik előszeretettel kampányolnak valami mellett vagy ellen. Ő csak azért van itt, hogy dolgozzon és nyerjen a csapatával.”

A bajnokságot most is Verstappen vezeti, és a héten Silverstone-ban kell bizonyítania. Tavaly nem tartott sokáig a versenye, mivel Lewis Hamiltonnal ütközött az első körökben. A 2021-es eredményeken túl azonban Hill úgy véli, a brit közönség szeretettel fogja fogadni a regnáló bajnokot.

„A brit közönség imádja a Forma-1-et, így értékelik azt, ha valaki 100%-ot ad bele a munkájába. Amikor néhány évvel ezelőtt a Ferrari nyert itt, Maurizio Arrivabene hálás volt, és meglepődött azon a fogadtatáson, amit kaptak. Főleg annak tükrében, hogy ha Olaszországban nyersz és nem a Ferrarit képviseled, akkor semmi elismerést nem kapsz. A britek szeretik a sportjukat. Tudom, hogy Max volt a gonosztevő Abu Dhabi után, ám ő csak azt csinálta, amit kellett. Lewis is ilyen.” – zárta Hill.

Forrásgpblog.com