back to top
KezdőlapEnduranceA Porsche már év végén csatlakozna a WEC mezőnyéhez

A Porsche már év végén csatlakozna a WEC mezőnyéhez

-

Miután a WEC lehetőséget nyújt a jövőre bemutatkozó LMDh autók idei kipróbálására, a Porsche a tesztektől függően már a bahreini szezonzárón rajthoz állna.

A nemrég élőben, Goodwoodban is bemutatott Porsche 963 LMDh jövőre a WEC és az IMSA mezőnyében is szerepel majd. Nem kevesebb, mint hat pilótával próbáltatnák ki az autót versenykörülmények között a világbajnokság idei utolsó versenyén.

„A legjobb, amit tehetünk – az autónak, a csapatnak és mindennek –, hogy versenyzünk.” – összegezte röviden Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport első embere a motorsport.com-nak.

„Ezért csak akkor megyünk el Bahreinbe, ha van értelme, ha már végeztünk a fejlesztésekkel és összeállt a csapatunk is. Még nem tudjuk mindenképp elkötelezni magunkat emellett, de mindenképpen ez a célunk.”

Világbajnoki pontot ugyan nem kapnak majd érte, azonban ezzel előnybe kerülhetnek azokkal a gyártókkal szemben, akik jövőre mutatkoznak majd be. Közülük a Porsche tűnik úgy, hogy legelőrébb haladt már a programjával, így ők lehetnek a legnagyobb esélyesei, egy ilyen lehetőségnek.

„Biztos vagyok benne, hogy [az FIA és az ACO] szeretne minket ott látni, de nincs rajtunk nyomás. Lehetőségként tekintünk erre, egy ajánlatként, ami jól hangzik.”

Porsche 963 LMDh, WEC
Fotó: Porsche AG

A Porsche Penske Motorsport (a fejlesztésért felelős csapat) igazgatója, Jonathan Diuguid kiemelte, jobban ráérnek majd, amint Észak-Amerikában is elindul a tesztelési folyamat.

„Néhány hét múlva már két autó lesz a pályán, és könnyebben áthelyezhetjük őket anélkül, hogy megszakítanánk a programot.”

A Penske meglepetésre már idén elindult egy LMP2-es autóval a WEC-ben, ám Le Mans után felhagynak ezzel is, hogy a Hypercarra koncetrálhassanak.

„Eddig 7900 km-t teljesítettünk, ami sok, de mi többet akartunk. A tesztprogramot elnézve azt mondanám, hogy kicsit le vagyunk maradva.

A célunk azt volt [az LMP2-vel], hogy minden versenyt körhátrány nélkül fejezzünk be, letegyük a névjegyünket és megtanuljuk, mi hogyan működik a WEC-ben. Sebringben és Spában ez sikerült, Le Mans-ban [négyszer olyan hosszú verseny alatt] pedig csak egy kört kaptunk. Ha versenyzést és a körítést nézzük, elértük a céljainkat.”