back to top
KezdőlapFormula 1"Ilyen a politika" - mondta Rosberg a versenyzők változó véleményére

„Ilyen a politika” – mondta Rosberg a versenyzők változó véleményére

-

Fernando Alonso kivételével mindenki panaszkodott a delfinezésre, pattogásra a versenyzői eligazításon, de csak néhányan álltak ki a megjegyzéseik mellett a sajtó előtt is. Nico Rosberg szerint ez a „politika az F1-ben”.

A delfinezés, ahogy az egész szezonban, az egyik leglényegesebb téma a versenyek előtti versenyzői eligazításokon. Bakuban Alonso volt az egyetlen, aki nem panaszkodott a jelenségre, amely a ground effect aerodinamika következménye.

A legjobban azonban a Mercedes küzd ezzel a problémával.

Toto Wolf, a Mercedes csapatfőnöke a német Sky-nak így nyilatkozott: „Minden versenyző összeült és egyetértett abban, hogy ez probléma – egy kivétellel, aki Alonso .”

Később azonban, amikor a sajtónak nyilatkoztak, bár határozottan több volt a változtatást követelő hang, nem 19-en állították ezt.

Erről Nico Rosberg beszélt a Sky Sports Any Driven Monday című műsorában. A 2016-os világbajnok a „politika” számlájára írta a csendet.

„Nos, tudod, ilyen a politika az F1-ben” – mondta.

„Ez mindig nagy nagy szerepet játszik, és a leggyorsabb csapatok természetesen nem akarják, hogy bármilyen változás történjen. Ez egyértelmű.”

„Szóval ezért van az, hogy sokszor a nyilvánosság előtt nem ezzel értesz egyet, de a zárt ajtók mögött igen. Ez egy jobb módja a dolognak. Így kezelhetőbb a dolog, és az F1 mindig is ilyen volt.”

„Szóval ez teljesen normális.”

Az FIA egy rövid távú megoldással lépett közbe, hogy segítsen a fájdalomra panaszkodó versenyzőknek, mondván, mostantól bevezetnek egy maximális lengésszintet, és minden olyan autónak, amely ezt túllépi, megemeltetik a hasmagasságát.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy az FIA a szezon közepén lép közbe, hogy megoldjon egy olyan problémát, ami csak néhány csapatnak okoz igazán gondot – vagy legalábbis panaszkodik rá -, a német azt mondta, erre nehéz válaszolni.

„Ez egy nagyon nehéz kérdés” – mondta a Mercedes korábbi versenyzője. „Nem vagyok benne biztos, hogy van helyes válasz, mert természetesen az FIA-nak gondoskodnia kell arról, hogy a versenyzők egészségesek legyenek.”

„De aztán azt is mondhatnánk, hogy a csapatok felelőssége kellene hogy legyen, hogy ne sérüljenek meg a versenyzőik. Ez egy nehéz kérdés.”