back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

A versenyzők fele azonnal kihajtott a pályára, míg a többiek inkább kivártak. A szél ismét megnehezítette a pilóták dolgát. Az első mért köröket az Alpine versenyzői pakolták a listára (Ocon – Alonso), majd a Daniel Ricciardo és Lando Norris is csatlakozott hozzájuk.

Charles Leclerc produkálta az első mérvadó időt, mögé Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel. A delfinezés továbbra sem javult a Ferrarinál és a Mercedesnél, a Scuderia spanyol versenyzője panaszkodott is a jelenségre.

Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Carlos Sainz és George Russell a negyedik és ötödik helyet foglalta el, míg az első 10-be rajtuk kívül Sergio Pérez, Fernando Alonso, Guanyu Zhou, Mick Schumacher és Lance Stroll fért be.

A legtöbb versenyző a lágykeverékű abroncsokat nyúzta, ám az AlphaTauri és a McLaren versenyzői a közepesekre szavaztak. Az utolsó 15 percben már mindenki a piros oldalfalú Pirelliket tette fel. Max Verstappen fél másodperces előnyt talált Charles Leclerc-hez képest, míg a két Mercedes áthámozta magát Carlos Sainzon.

Az eső ugyan ijesztgette a mezőnyt, ám nem zavarta meg végül a gyakorlás menetét.

Pérez végül megelőzte Leclerc-t ám Verstappenhez ő sem tudott közelebb kerülni.

Az időmérő előtt így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabban Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Mögöttük George Russell, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Lando Norris, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Fernando Alonso zárta az első 10-et.

Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
1 Max Verstappen Red Bull 1:27.901 18
2 Sergio Pérez Red Bull 1:28.311 + 0.410 21
3 Charles Leclerc Ferrari 1:28.348 + 0.447 21
4 George Russell Mercedes 1:28.426 + 0.525 21
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:28.488 + 0.587 24
6 Carlos Sainz Ferrari 1:28.689 + 0.788 21
7 Lando Norris McLaren 1:29.102 + 1.201 20
8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.185 + 1.284 20
9 Mick Schumacher Haas 1:29.510 + 1.609 21
10 Fernando Alonso Alpine 1:29.520 + 1.619 20
11 Esteban Ocon Alpine 1:29.552 + 1.651 24
12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:29.593 + 1.692 25
13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:29.752 + 1.851 17
14 Alexander Albon Williams 1:29.780 + 1.879 22
15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.885 + 1.984 23
16 Lance Stroll Aston Martin 1:29.892 + 1.991 26
17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.039 + 2.138 22
18 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.293 + 2.392 21
19 Nicholas Latifi Williams 1:30.489 + 2.588 16
20 Kevin Magnussen Haas 1:30.523 + 2.622 19