back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: Meglepett, hogy meglett a pole

Sainz: Meglepett, hogy meglett a pole

-

A 150. nagydíjhétvégéjén csak összejött Carlos Sainz-nak az első pole pozíció. A spanyol nem gondolta, hogy a köre első rajtkockát fog érni az esős Silverstone-ban, ezért is lepődött meg annyira, amikor tudtára adták, hogy az élen végzett.

„Összeraktam egy kört, amiben nem volt semmi különös, felraktam az eredményjelzőre, és egy kicsit meglepett, hogy a pole pozícióba kerültem” – értékelt az időmérő edzés után a Ferrari spanyolja. „Az intermediate gumikon küzdöttem az állóvízzel, amiből sok volt az íven. Könnyen el tudott kapni, amivel oda van a kör. Nehezebb ilyen körülmények között tartani a hőmérsékletet.”

Sainz természetesen most már nem engedné, hogy kicsavarják a kezéből az elsőséget, megtartaná azt a holnapi versenyen is: „Azt hiszem, a tempó egész hétvégén megvolt, kivéve a harmadik szabadedzést, de úgy gondoljuk, hogy az ottaniakat kijavítottuk. Jó helyzetben kellene lennünk ahhoz, hogy megtartsuk ezt, de biztos vagyok benne, hogy Max és Charles nagy nyomást gyakorol majd ránk.”

Forrásgpblog.com