back to top
KezdőlapFormula 1Pontversenyek: Leclerc lassan hátrafelé is figyelhet

Pontversenyek: Leclerc lassan hátrafelé is figyelhet

-

Noha egy ideje Sergio Pérez áll a pontverseny második helyén, a 2022-es bajnoki cím esélyeseinek mégis Charles Leclerc-t tartják Max Verstappen mellett.

Verstappen a Brit Nagydíjon csak a hetedik lett, míg Leclerc a negyedik helyen zárt. Így a kettejük közti különbség némileg csökkent, a pontok tekintetében. Pérez második helyében azonban közelebb került csapattársához.

Carlos Sainz számára jól jött első futamgyőzelme. Megelőzte a tabellán a Silverstone-ban nullázó Russellt, ráadásul így már Leclerc-től is mindössze 11 pont a lemaradása.

Hamilton pozíciója nem változott, azonban harmadik helyével megközelítette a csapattárs Russellt a pontversenyben.

Új pontszerzőt avattunk

Holtverseny van a 13-14. helyen Vettel és Ricciardo között, míg Mick Schumacher két pozíciót javított azzal, hogy megszerezte pályafutása első F1-es pontjait.

Így már egyedül Latifi az, akinek a 2022-es szezonban még egyetlen pontot sem sikerült gyűjtenie (valamint Hülkenbergnek, de ő „csak” tartalékként ugrott be két versenyre, még a szezon elején).

A Haas csapat pedig a kettős pontszerzéssel megelőzte az Aston Martint.

A bajnokság állása (egyéni):

1 Max Verstappen RED BULL RACING 181
2 Sergio Perez RED BULL RACING 147
3 Charles Leclerc FERRARI 138
4 Carlos Sainz FERRARI 127
5 George Russell MERCEDES 111
6 Lewis Hamilton MERCEDES 93
7 Lando Norris MCLAREN 58
8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
9 Esteban Ocon ALPINE 39
10 Fernando Alonso ALPINE 28
11 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
12 Kevin Magnussen HAAS 16
13 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 15
14 Daniel Ricciardo MCLAREN 15
15 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
16 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
17 Mick Schumacher HAAS 4
18 Alexander Albon WILLIAMS 3
19 Lance Stroll ASTON MARTIN 3
20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
21 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

 

A bajnokság állása (csapatok):

1 RED BULL RACING RBPT 328
2 FERRARI 265
3 MERCEDES 204
4 MCLAREN MERCEDES 73
5 ALPINE RENAULT 67
6 ALFA ROMEO FERRARI 51
7 ALPHATAURI RBPT 27
8 HAAS FERRARI 20
9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 18
10 WILLIAMS MERCEDES 3