back to top
2025. május 11. 08:44
KezdőlapFormula 1Tsunoda a Gaslyval való balesetéről: Az én hibám volt

Tsunoda a Gaslyval való balesetéről: Az én hibám volt

-

Yuki Tsunoda magára vállalta a felelősséget a Pierre Gaslyval való ütközésében a Brit Nagydíjon. Az eset miatt egyik AlphaTauri pilóta sem szerzett pontot, ami miatt Franz Tosték csalódottan voltak kénytelenek elhagyni Silverstone-t.

A faenzai istálló versenyzői még a verseny elején „pördültek szinkronban” a hármas kanyarban, miután Tsunoda egy túlzottan optimista manőver során belecsúszott Gasly AT03-ába. A versenybírák meg is vizsgálták az esetet és a japán pilótát vétkesnek találták, ami miatt egy 5 másodperces büntetéssel sújtották őt.

Tsunoda ezután már nem volt képes felzárkózni a sérült autójával és csak a 14. helyen ért célba a verseny végén, amíg francia csapattársának a kontaktjuk során megsérült a hátsó szárnya, ami miatt nem tudta teljesíteni az 52 körös versenytávot.

„Talán várhattam volna még az előzéssel, hogy jobb lehetőségem legyen végrehajtani azt” – nyilatkozta a japán pilóta. „Jó volt a kanyarba vitt sebességem, szóval azt gondoltam, hogy meg tudom csinálni a menővert. Ugyanakkor nem számítottam arra, hogy Pierre (Gasly) becsukja az ajtót előttem, szóval emiatt az én hibám volt a baleset.”

„Emiatt szeretném megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek a csapatomtól. Ezek után még az autóm is megsérült, ami miatt nagyon trükkös volt vezetni azt. Mondanom sem kell, hogy emiatt már a felzárkózás sem sikerült a számomra.”

Gaslynak a hátsó szárnya sérült meg az ütközésben, ami miatt azonnal ki is intették őt a bokszba egy fekete-narancssárga zászlóval. Azonban mivel a hátsó szárnyat nem egyszerű kicserélni egy Forma-1-es autón, ezért az AlphaTauri inkább úgy döntött, hogy inkább nem küldik vissza a versenypályára a francia futamgyőztest.