back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nyitott az élen a Red Bull Ringen; két piros zászló is...

Verstappen nyitott az élen a Red Bull Ringen; két piros zászló is volt

-

Noha épp nem esett az eső és száraz volt az aszfalt, hűvös időben kezdődött az Osztrák Nagydíj hétvégéje. A levegő mindössze 18 fokos volt, az aszfalt pedig 38 fokos volt az első szabadedzés kezdetén.

Az első körök után 1:07.720-as idővel Max Verstappen állt az élre, miközben Sergio Pérez „tesztelte” a kavicságyat a négyes kanyarban.

Mindenki közepes keverékű Pirelliken próbálkozott, miközben Gasly a szélre panaszkodott, ami kb 10-14 km/h-val fújt a pályán.

Még az edzés felénél sem jártunk, mikor Lando Norris rádión jelezte, hogy úgy érzékeli, valahol éghet a McLarenje. A csapat erre megkérte, hogy álljon félre. Az autó pálya széléről való eltávolításának idejére piros zászlóval megszakították a gyakorlást, az visszaszámláló óra azonban nem állt le.

Kb 32 perc volt hátra, mikor ismét pályára léphettek a versenyzők.

A másik McLarennél is akadtak gondok: Ricciardo autóján a DRS kezdett önhatalmúlag „pislogni”.

28 perccel a vége előtt ismét piros zászlós fázis következett, míg a hetes kanyarnál „rendet nem tettek”, ugyanis a rázókő és a zöld festés közötti szigetelés(?) felvált.

15 perc volt hátra, mikor a folytatás elkezdődött. Mindeközben az eredményjelző élén továbbra is Verstappen szerepelt, de már 1:06.302-es idővel.

Nem sokkal később a Ricciardo visszahajtott a boxba, miután továbbra is probléma volt a DRS-sel. Az utolsó percekre azonban vissza tudott térni a pályára és elmondása szerint a probléma sikeresen megoldódott.

A gyakorláson Verstappen volt a legjobb, őt Leclerc, Russell és Pérez követte.

A hétvége a ma esti kvalifikációval folytatódik, ami 17:00-kor kezdődik majd.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
1 Max Verstappen Red Bull 1:06.302 34
2 Charles Leclerc Ferrari 1:06.557 0.255 32
3 George Russell Mercedes 1:06.702 0.400 32
4 Sergio Perez Red Bull 1:06.839 0.537 27
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:06.909 0.607 31
6 Kevin Magnussen Haas 1:06.965 0.663 32
7 Carlos Sainz Ferrari 1:07.039 0.737 29
8 Fernando Alonso Alpine 1:07.100 0.798 32
9 Mick Schumacher Haas 1:07.246 0.944 32
10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:07.296 0.994 33
11 Lance Stroll Aston Martin 1:07.431 1.129 26
12 Esteban Ocon Alpine 1:07.462 1.160 27
13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:07.476 1.174 29
14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:07.522 1.220 27
15 Alex Albon Williams 1:07.582 1.280 32
16 Pierre Gasly AlphaTauri 1:07.592 1.290 33
17 Daniel Ricciardo McLaren 1:07.743 1.441 25
18 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:07.889 1.587 28
19 Nicholas Latifi Williams 1:08.149 1.847 28
20 Lando Norris McLaren 1:09.915 3.613 14