back to top
KezdőlapExtraA görögtüzekről kérdeztük Leclerc-t, Verstappent és Hamiltont

A görögtüzekről kérdeztük Leclerc-t, Verstappent és Hamiltont

-

Már az Osztrák Nagydíj kezdete előtt látható volt, hogy a holland szurkolók egyes része narancssárga színű görögtüzeket használ, aminek a füstje ellepte a pályát. Sokakban felvetődik a kérdés, hogy ez a jelenség vajon zavarja-e a pilóták látási viszonyait a pilótafülkéből. Ennek próbáltunk meg utána járni a futam leintését követően.

A görögtüzek által elért narancssárga füstfelhők legfőképpen a felvezető és az első versenykörök során voltak látványosak, különösen a 6-os, 7-es kanyar környékén, ahol a lelátokat szinte kizárólag Max Verstappen szurkolói, az Orange Army töltötték meg. Meglepő módon az első három pilóta közül senki nem zavart a narancs füst, pedig a jó látási viszonyok egy-egy kanyarcsúcspontnál például nagyon fontosak lehetnek.

„A felvezető kör során volt csak sok, de utána szerintem rendben volt” válaszolta a Racingline.hu kérdésére az 5. futamgyőzelmét megszerző Charles Leclerc. „Azt követően lehetett látni a pályát, szóval minden rendben volt.”

Osztrák nagydíj, holland rajongók, fans
Fotó: Clive Rose/Getty Images / Red Bull Content Pool

Ezután Lewis Hamilton következett a sorban, aki osztotta Leclerc nézetét. „Ugyanazt mondanám, mint Charles. A felvezető kör során nem lehetett látni a 7-es kanyarban fekvő rázókövet, a verseny végén pedig nagyon rossszak voltak a látási viszonyok a 6-os kanyarban. Szóval szerencsére semmi baj nem származott belőle, de szerintem nem kellene ezeket használniuk a szurkolóknak. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy környezetbarát lenne.”

Végül Verstappenhez került a mikrofon és a holland világbajnok szerint sincsen baj a görögtüzekkel. Azt viszont kiemelte, hogy szerinte nagyon fontos, hogy a drukkerek rendeltetésszerűen használják azt.

„Láttam egy görögtüzet, amit bedobtak a pályára vagy a fűre. Szerintem ez az egyetlen dolog, amit nem szabadna csinálniuk a szurkolóknak. Azonban amíg a nézőtéren használják azt csupán, addig szerintem semmi baj nincsen vele, mert a szél úgy is fúj és emiatt egy kör alatt akár el is fújja a füstöt a pályáról. A lényeg az, hogy a füst nem marad a pályán, emiatt nekem nincs problémám ezekkel.”